1 éves a Ping Digital, új telefonmárka érkezett Magyarországra

2

Nemrég ünnepelte 1 éves születésnapját a távol-keleti készülékeket forgalmazó Ping Digital, és ezzel együtt több új termékkel bővítették a kínálatukat, illetve egy új márkát is bemutattak.

Nagyjából egy éve nyitották meg a Ping Digital Zichy Jenő utcai bemutatótermét, amit azóta egy pécsi, illetve egy másik budapesti partnerbolt egészít ki. Ez utóbbi a Westendben található, és a megnyitója egybeesett az 1 éves szülinappal.

Egy év alatt sok előrelépés történt a távol-keleti márkák hazai forgalmazásában, egy stratégiai megállapodás révén például a Ping Digital készülékei már szolgáltatói kínálatban is kaphatók a Netfone Telecomnál, ami egy szintén magyar tulajdonú vállalat.

meizu-ping

Az új, Westendben található Ping Digital partnerbolt megnyitóján, debütált két Meizu modell, az M2 Note és az MX5, amelyek már hazánkban is kaphatók. Az előbbi egy korrekt felső-középkategóriás készülék (és most egyébként akcióban is van), a másik pedig egy valódi bivalyerős csúcsmobil.

ping-siswoo

A megnyitó után ünnepelték a Ping Digital 1 éves szülinapját a Zichy Jenő utcai központban, ahol egy új márka is bemutatásra került, név szerint a Siswoo. Az európai székhelyű, de Kínában gyártató vállalat egyaránt kínál belépőszintű készülékeket, és olyan különleges mobilokat is, mint a dupla kijelzővel szerelt R9. Az eseményt borkóstolóval színesítették: Kertai Zoltán, neves sommelier társított különböző borokat az egyes készülékekhez.

siswoo-r9

Ping Digital

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás
NapiDroid