10 ezer szerencsés Sony Xperia Z3 tulaj hamarosan kipróbálhatja az Android 6.0 bétáját

0

A nagyobb gyártók – köztük a Sony is – már javában dolgoznak a saját Android 6.0 Marshmallow rendszerükön. 10 ezer szerencsés Xperia Z3 vagy Z3 Compact tulaj pedig néhány héten belül már ki is próbálhatja a szoftver egy előzetes verzióját.

Az Android 6.0 néhány Nexus készülékre már most elérhető, azonban a többi gyártónak időre van szüksége, míg elkészíti a saját Marshmallow rendszerét. Hogy ez mennyi időt vesz igénybe, nagyban függ attól, hogy mekkora kapacitással rendelkezik az adott márka, illetve, hogy mennyire szeretné átszabni a gyári szoftvert. Ugyanis egy szinte stock Androidot kínáló gyártó (pl. Motorola) várhatóan rövidebb idő alatt elkészül majd ezzel, mint mondjuk a Huawei, akik erősen át szokták alakítani az adott Android verziót.

android marshmallow

A Sony egy nagyon szimpatikus lépésre szánta el magát, ugyanis néhány szerencsés már az elkövetkező hetekben, a globális megjelenés előtt kipróbálhatja majd a saját Marshmallow rendszerük bétáját. Néhány buktatója azért van a dolognak, ugyanis csak az első 10 ezer Xperia Z3 vagy Z3 Compact tulaj vehet részt a béta tesztelésben, és ők is csak akkor, ha a kiválasztott országok valamelyikében élnek. Sajnos Magyarország nem tartozik bele ebbe a körbe, azonban ha valamelyik kedves olvasónk esetleg Svédországban, Dániában, Norvégiában, Finnországban, Izlandon, Észtországban, Litvániában, Lettországban, az Egyesült Királyságban, Írországban vagy netán Németországban él, akkor sok sikert számára.

A jelentkezéshez elég letölteni a Sony´s Concept for Android nevű appot, ezen keresztül történik ugyanis a programba való regisztráció néhány alapvető adat megadásával. Ha mégsem sikerül a bejutás, akkor sem kell csüggedni, ugyanis ez csak egy béta teszt, és hamarosan megindul az Android 6.0-s frissítés a kiválasztott készülékekre.

PhoneArena

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

A Napidroid.hu egyik legújabb és legfiatalabb szerkesztője.

NapiDroid