100 méter fölött van a mobil eldobás világrekordja!!!

0

Volt már olyan, hogy annyira felidegesített valami, hogy legszívesebben elhajítottad volna a mobilod? Nos, valakik ebből sportot űznek, és nem is akárhogy.

Az első telefondobáló versenyt 2000-ben rendezték a Nokia hazájában, azaz Finnországban. Azóta minden évben megtartják ezt az eseményt, de már sok más európai ország is átvette az ötletet (Belgium, Csehország, Spanyolország, Svájc, Liechtenstein), és az USA-ban is rendeznek hasonlót. Persze a világbajnokság Finnországban van minden évben.

mobile-throw-contest-10

A verseny ötlete egyébként azért született meg, mert egyre több elavult telefonból lesz hulladék, és szerették volna felhívni a figyelmet az újrahasznosítás fontosságára.

A telefondobálás szabályai nem túl bonyolultak: el kell dobni a mobilunkat, és a végén az nyer, akinek ez a legmesszebbre sikerült. Vannak persze más számok is, mint például a csoportos dobás, amikor hárman vannak egy csapatba, és az eredményeiket összegzik. Van még az úgynevezett “freestyle” kategória, ahol nem a távolság számít, hanem az, hogy milyen stílusosan végeztük el a dobást. És persze a kisebbekre is gondoltak, mivel megrendezésre kerül a junior verseny is, ahol csak 12 év alattiak vehetnek részt.

mobile-throw-contest-12

Videó egy ilyen eseményről:

A jelenlegi rekordot egyébként Chris Hughff érte el 2012-ben egy 102 méteres dobással. A női rekordot Jan Singleton tartja, aki még 2006-ban dobott egy 53 métereset.

mobile-throw-contest-29

PhoneArena, képek 

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

A Napidroid.hu alapítója.

NapiDroid