11K-s mobilkijelzőn dolgozik a Samsung

0

Miközben éppen azon agyalunk, hogy vajon mennyi értelme van a 4K-s panelnek egy mobilban, és hogy fog-e látszódni a különbség a QHD-hez képest, addig a Samsung már el is kezdett egy 11K felbontású mobilkijelzőn dolgozni. És ez teljesen komoly!

A Samsung 12 másik vállalattal együtt dolgozik legújabb fejlesztésén, amihez a dél-koreai kormány is jelentősen hozzájárul egy 26.5 millió dolláros támogatással. Az EnDK nevű projekt június 1-jén indult, és a célja egy kisméretű, 11K felbontással rendelkező kijelző megalkotása.

A PhoneArena számításai szerint egy 16:9-es képarányú megjelenítőről lehet szó, aminek a felbontása nem kevesebb, mint 11.264 х 6.336 képpont. A pixelsűrűség állítólag 2250 ppi lesz, ami 5.75 colos képátlóra utal. Összehasonlításképpen a Galaxy S6 5.1 colos QHD kijelzője 577 ppi-s, tehát az újdonság közel négyszer olyan éles lesz.

Mindez persze nem fog egyhamar megvalósulni. A teljes projektet 5 évre tervezik, de már a 2018-a pjongcsangi téli olimpián bemutathatják az első működő prototípust. Ugyanitt lesz majd egyébként az új 5G hálózat első nyilvános próbája is.

PhoneArena

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

A Napidroid.hu alapítója.

NapiDroid