4 éves a Napidroid

17

Újabb év telt el a Napidroid életében, ezúttal már a negyedik. Az oldal 2013 novemberében indult, és azóta nagyon sok mindent megélt, rengeteget fejlődött, de ami a legfontosabb, hogy Ti, olvasóink, egyre többen vagytok, amiért nagyon hálásak vagyunk.

A Napidroid egy egyszerű kis blognak indult azzal a célkitűzéssel, hogy rendszeresen friss, érdekes olvasnivalóval lássa el az Android-rajongókat. Mostanra pedig a legnagyobb magyar androidos oldal lettünk, sőt, az egyik legnagyobb független tech magazin hazánkban.

Szinte hihetetlen, de közel 6000 cikk került fel az oldalra 4 év alatt, és viszonylag gyakori, hogy 1-1 írás 10-20 ezer olvasót is elér, a legnépszerűbb tartalmaink pedig bőven 100.000 megtekintés fölött járnak.

A különböző közösségi oldalakon is jól szerepel a Napidroid, Facebookon már túlléptük a 36.000 lájkot, Intagramon lassan meglesz a 3 ezer követő, és van egy nemrég indult Facebook-csoportunk is, a Magyar Android Közösség, amely mindössze pár hét alatt 4000 fősre nőtt.

Persze a Facebook nem könnyíti meg az oldaltulajdonosok dolgát, egyre kevesebb embernek mutatja meg a poszjainkat, éppen ezért hatalmas öröm számunkra, hogy több ezren veszitek a fáradtságot naponta, hogy közvetlenül is felkeressétek a Napidroid.hu-t a böngészőben, és elolvassátok a legfrissebb Android híreket.

Természetesen itt nem állunk meg, sok tervünk van a jövőre nézve. Hamarosan teljesen megújul a Napidroid, egy modernebb, letisztultabb felületet kap az oldal, és még ebben a hónapban indítunk egy nagyobb szabású nyereményjátékot, amihez már gyűlnek az ajándékok. Vannak nálunk Android figurák, külső aksik és okosórák is, a fődíj pedig lehetséges, hogy egy okostelefon lesz.

Végezetül köszönjük mindenkinek, aki követ minket, reméljük továbbra is megtiszteltek minket a figyelmetekkel! :)

Megosztás

About Author

A Napidroid.hu alapítója.

NapiDroid