4:3-as képarányú táblagépekkel készül a Samsung?

0

Friss hírek szerint a dél-koreai gyártó vadonatúj táblagépekkel készül titkos műhelyében. A készülékek legnagyobb érdekessége, hogy a korábbiakkal ellentétben nem szélesvásznú, hanem 4:3-as képarányú kijelzőkkel rendelkezhetnek majd. 

Bár a szóbeszéd nincs empirikusan megalapozva, már a múlt héten keringtek olyan pletykák, amelyek szerint a Samsung két új tablettel jön. Ezek SM-T35x/SM-T55x, illetve SM-P35x/SM-P55x kódneveken futnak, és 8, valamint 9.7 colos képátlóval rendelkeznek.

Azt is tudni vélik bennfentesek, hogy a készülékek a Qualcomm Snapdragon 410-es chipsetjét kapják meg, ami azt jelenti, hogy ezúttal nem csúcsmasinákról, hanem inkább a középkategóriába szánt modellekről van szó. Ebből következik, hogy a QHD felbontást biztosan elfelejthetjük, viszont a hírek szerint 4:3-as képarányt kapunk, hasonlóan az Apple iPad sorozathoz vagy a Google Nexus 9-hez.

Az is lehetséges, hogy az SM-T35x, illetve az SM-T55x valójában a Galaxy Tab 4 8.0, és a Galaxy Tab 4 10.1 2015-ös kiadásai lesznek, míg az SM-P35x/SM-P55x kódnevek két vadonatúj, középkategóriás készüléket takarnak, amelyek talán a Galaxy Note táblagép szériához fognak tartozni.

PhoneArena

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

Ricsi vagyok, a NapiDroid fordítóbotja. Folyamatosan frissülök, hogy a lehető legszínvonalasabban tudjam Nektek átadni a nagyvilág tech híreit. Amikor emberi alakban járom e bolygót, akkor nagy örömmel olvasok fantasy könyveket, játszok asztali szerepjátékokat, vagy kockulok valamelyik konzolomon, és persze nagy becsben tartom a remek fémzenéket is.

NapiDroid