500 millió Facebook Messenger felhasználó

0

Idén a Facebooknak volt egy antipatikus húzása, amikor minden mobil felhasználóra ráerőltette a Messenger használatát. Tehát az elsődleges Facebook applikációból kikerült a chat, a levelezés, ezeket a funkciókat kizárólag egy külön alkalmazásban találhatták meg a továbbiakban a userek.

A legnagyobb közösségi oldal kemény támadások kereszttüzébe került emiatt a tette miatt, de aki élni akart az alkalmazás adta lehetőségekkel, kénytelen kelletlen letöltötte azt. Úgy látszik ez a népszerűtlen, és sokat átkozott manőver meghozta gyümölcsét, mert ma már több, mint 500 millióan használják okoseszközeiken a Facebook Messenger appot.

facebook_messenger_android_2

Az alkalmazás felhasználóinak bázisa több, mint kétszeresére növekedett április óta, a kezdeti 200 milliós létszám az eltelt hónapok alatt elérte a félmilliárdot. Természetesen ez a növekedés hozzájárult az alkalmazás térnyeréséhez az üzenetküldő applikációk piacán is. Ha még emlékeztek, néhány nappal ezelőtt a Facebook vezérigazgatója, és egyben alapítója, Mark Zuckerberg megpróbált magyarázatot adni a változások miértjére. Indoklása szerint az elsődleges szempont a felhasználói élmény javítása volt, hiszen a Facebook Messenger – lévén csak egy pár funkcióra helyezi a hangsúlyt – sokkal gördülékenyebben tudja tenni a dolgát.

Úgy látszik Zuckerbergéknek bejött az „ezt eszed, vagy nézed” taktika, és ismét bebizonyosodott, hogy a nagy tömegekre rendkívül könnyen rá lehet erőltetni bármilyen üzleti modellt, mert az emberek kényszerűségből úgyis akceptálni fogják azt. Személy szerint én úgy vélem, ez még nem egy lefutott meccs, és könnyen lehet, hogy a most fejlődő konkurens közösségi oldalak, mint az Ello, rákényszeríthetik a Facebookot elképzeléseik módosítására. Ugyanakkor, ha az emberek mégiscsak elégedettek a Facebook Messengerrel, meg kell hajolni a nép akarata előtt.

PhoneArena

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

Ricsi vagyok, a NapiDroid fordítóbotja. Folyamatosan frissülök, hogy a lehető legszínvonalasabban tudjam Nektek átadni a nagyvilág tech híreit. Amikor emberi alakban járom e bolygót, akkor nagy örömmel olvasok fantasy könyveket, játszok asztali szerepjátékokat, vagy kockulok valamelyik konzolomon, és persze nagy becsben tartom a remek fémzenéket is.

NapiDroid