8 dolog, amit az Android 5.0 tud, de az iOS 8 nem

3

A PhoneArena munkatársai egy érdekes kis tanulmányt tettek közzé oldalukon, amiről úgy gondoltuk, megérdemel egy magyarítást. Lényegében a két legnagyobb mobil operációs rendszer legújabb verzióját hasonlították össze: az iOS 8-at és az 5.0-ás Androidot, a hangsúly pedig jelen esetben az utóbbin van. Az alábbiakban ugyanis nyolc olyan feature lesz ismertetve, amire az új Lollipopra keresztelt Android képes, de almás kollégája már nem. Mielőtt bárki azt hinné, hogy ez valami megosztó uszítás, bátorkodnám előre megjegyezni, hogy nagy tisztelője vagyok Steve Jobs és társai munkásságának, valamint respektálom mindazt, amit a cupertinoi cég a múltban elért, legyen szó telekommunikációról, vagy számítástechnikáról.

Az eredeti cikkben ígérik, hamarosan közzétesznek egy olyan változatot is, amiben majd ugyanezt az összehasonlítást az iOS szemszögéből is elvégzik. Én ilyet nem ígérek, lévén egy Androiddal foglalkozó közösség vagyunk, azt viszont nem vonom kétségbe, hogy a házon belül készített hardverben és szoftverben, valamint azok optimalizációjában olyan potenciál van (lehetne), amit egy nyitott platformon nehezebb megvalósítani. Ugyanaz a droid fut egy 20 ezres belépőszintű mobilon is, mint a 200 ezer forintos zászlóshajón, és mindannyian tudjuk, hogy nem teljesítenek egyformán, hatalmas eltérések vannak a felhasználói élményben. Viszont ha egy high-end Android készüléket hasonlítunk össze egy iOS-t futtató termékkel, akkor sokkal egyenlőbb küzdelemnek lehetünk szemtanúi, amiben a stock (tehát nem jailbreakelt, nem módosított) almás operációs rendszer véleményem szerint veszít a stock Androiddal szemben. Nem csak azért, mert a felhasználói visszajelzések alapján számos hibától szenvednek az iOS 8-ra frissítők, hanem mert olyan érthetetlen korlátozások gátolják a usereket, amelyek a zöld robotos rendszerben nincsenek. Illetve még itt van nyolc indok, amiket külhoni kollégáink válogattak össze az új Android verzió alapján.

1. Vendég mód, több felhasználói fiók egyetlen készüléken

Guest-mode-for-comfortable-device-sharing

Mivel az Apple a termékeit valami teljesen személyes felhasználású dolognak szánja (erre épít a marketingjük is), így nincs is bennük olyan opció, aminek a segítségével azokat kényelmesen meg lehetne osztani másokkal. A valóság ezekkel a kütyükkel kapcsolatban az, hogy sokszor az egész család nyúzza őket, apu emailt olvas, anyu recepteket keres, a lurkó pedig játszik. A Google-nél pontosan ismerik ezt a szituációt, és lehetőséget biztosítanak arra, hogy galibák nélkül használhassa több ember egyszerre ezeket az eszközöket, legyen szó táblagépről vagy okostelefonról. A funkció egyébként biztosan mindenkinek ismerős, asztali rendszereken már régóta elérhető. Apple-éknél egyelőre csak arra van lehetőség, hogy akár hatan is használhassanak egy megvásárolt alkalmazást, letöltött könyvet vagy zenét, persze mindenki a saját iOS-t futtató készülékén…

2. Akkukímélő lehetőségek

Battery-saving-features

Az Android 5.0-ával a Google bemutatott egy olyan akkukímélő funkciót, ami akár 90 percnyi extra üzemidőt szerezhet készülékünknek azáltal, hogy megszünteti az internetes kapcsolódást, csökkenti a teljesítményt, korlátozza a rezgést, és meghúzza a nadrágszíjat ahol csak tudja. Az Apple még csak ezután tervez hasonló lehetőségeket elhelyezni a készülékeibe, amire szükség is lesz, hiszen az iPhone 6 nagyon szép, de nem az üzemidejéről híresült el.

3. Smart Lock a megnövelt biztonságért

Smart-Lock-for-enhanced-security

Egyelőre az Android az egyetlen operációs rendszer, ami lehetővé teszi, hogy készülékünket egy megbízható másik eszközzel (tablet, okostelefon, hordozható eszköz, Bluetooth kapcsolattal rendelkező autó stb.) párosítsuk biztonsági (feloldási) célzatból. Az Android eszközöket ötféleképpen lehet “unlockolni”, ebbe beletartozik a minta rajzolása, vagy az arcalapú feloldás. Az iOS-ben ehhez képest van lehetőséged megadni egy négyjegyű PIN-t, használhatod az ujjlenyomat-olvasót, vagy élhetsz a swipe funkciók egyikével (bizonyos irányba elhúzhatod az ujjadat, koppinthatsz és hasonlók). Na nem mintha ez nem lenne elég alapesetben.

4. USB háttértár támogatás

USB-mass-storage-support

Nem éppen ma jelent meg az első iPhone, de a mai napig, ha csak simán rádugod egy Windows-t futtató gépre, hordozható kameraként ismeri fel a rendszer, egy mappával, amiben van egy csomó kép, és kb ennyi. Ellenben egy Androidos készülék belső tárának teljes tartalma hozzáférhetővé válik a felhasználó számára. A lehetőség, hogy külső meghajtóként kezeljük a készülékünket talán kevésbé tűnik biztonságosnak, de közel sem annyira vészes, mint amennyire idegesítő (és elavult) az iTunes-on keresztül való másolgatás. Továbbá lehetőséged van microSD kártyával bővíteni az eszközöd tárhelyét (a legtöbb készüléknél), ami ugyebár Apple-éknél sosem volt opció.

5. Alkalmazáskezelés és rejtés

Application-management--amp-app-hiding

Az iOS-t futtató eszközökön az alkalmazásokkal csak három dolgot tehetsz: installálhatod őket, futtathatod azokat, és lehetőséged van az eltávolításukra. Ok, tudjuk, hogy az Apple rendszere az egyszerűségre törekszik amennyire csak lehetséges. Ehhez képest Androidon lehetőséged nyílik uninstallálás helyett például visszaváltani egy korábbi, esetleg működőképesebb verzióra az adott applikáció esetében. A legjobb az egészben az, hogy te határozhatod meg az alapértelmezett alkalmazásaidat, legyen szó böngészésről, emailezésről, akármiről. Az iOS-nél például a Safari az alapértelmezett böngésző és ennyi.

Androidon arra is lehetőséged nyílik, hogy elrejtsd a telepített alkalmazásaidat, így aztán rajtad kívül senki sem fog tudni arról, hogy ott vannak.

6. Teljes NFC támogatás

Complete-NFC-support

Nem csak az Android, de a Windows Phone és a Blackberry OS is teljes NFC támogatással rendelkezik már évek óta, igaz anélkül, hogy egy igazán gyilkos funkcióvá változtatták volna. Az Apple ehhez képest egészen idáig hallani sem akart erről a technológiáról, és most is csak azért foglalkozik vele, mert kézzelfogható üzleti hasznot lát benne, nem pedig lehetőséget a felhasználói élmény növelésére. Az Apple Pay-en kívül nem  is lehet másra használni, nincs fájlcserélés és hasonlók, mint a konkurenciánál.

7. Bárhonnan telepíthetsz applikációkat

Install-apps-from-the-World-Wide-Web

Az Androidot futtató készülékedre bármilyen applikációt telepíthetsz, származzon az internet akármelyik zugából is. Persze ezzel együtt jár a veszély is, amit a harmadik féltől származó alkalmazások jelentenek. Ezzel szemben az iOS-en csak az App Store-t használhatod. Ha máshonnét származó appot akarsz a telefonra vagy az iPad-re installálni, jailbreakelned kell a készüléket, amivel ugyebár ugrott is a garanciád.

8. Fejlettebb fényképezési lehetőségek

Advanced-photography-features

Az Android Lollipopban a Google elérhetővé tette, hogy olyan raw (nyers, tömörítetlen) képformátumokba is menthessünk fotókat, mint a YUV, vagy a Bayer RAW. Állíthatunk a szenzorokon, a lencsén, a villanón, minden egyes képnél. Olyan metaadatokhoz férhetünk hozzá, mint a zajmodellek vagy optika információk. Az Androidban van beépített 4K videó visszajátszási és rögzítési lehetőség. Az Apple is egy kompetens kamera appot biztosít a felhasználói számára, de a kézi finomhangolásokat és a 4K videók rögzítésének lehetőségét egyelőre más napra tartogatja.

Nektek hogy tetszenek ezek a funkciók? Elégedettek vagytok Androidos eszközeitekkel, vagy mégis inkább egy iOS-t futtatóra vágytok? Esetleg van mindkettő a birtokotokban? Osszátok meg velünk tapasztalataitokat és véleményeteket kommentben!

PhoneArenaborítókép

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

Ricsi vagyok, a NapiDroid fordítóbotja. Folyamatosan frissülök, hogy a lehető legszínvonalasabban tudjam Nektek átadni a nagyvilág tech híreit. Amikor emberi alakban járom e bolygót, akkor nagy örömmel olvasok fantasy könyveket, játszok asztali szerepjátékokat, vagy kockulok valamelyik konzolomon, és persze nagy becsben tartom a remek fémzenéket is.

NapiDroid