8+1 dolog, amiben a Samsung Galaxy S6 jobb az új iPhone 6S-nél

10

Az Apple a napokban bemutatta az új iPhone 6S modelleket, amelyekben akadnak menő újítások, de van pár terület, ahol egyelőre még a Samsung csúcsmodellje a jobb.

Az új iPhone 6S készülékekről azt érdemes tudni, hogy külsőleg teljesen megegyeznek a tavalyi modellekkel, és igazából három terület van, ahol komoly fejlődés történt. Erősebb lett a hardver, jobbak lettek a kamerák, illetve a 3D Touch technológia révén már a nyomás erősségét is érzékeli a kijelző. Mindez valószínűleg elég ok arra, hogy sok iPhone 6 tulaj lecserélje a mobilját, de azért akad még bőven olyan terület is, ahol jó néhány androidos csúcsmobil jobban teljesít.

A PhoneArena cikke nyomán összeszedtünk 8+1 dolgot, amiben a Samsung Galaxy S6 jobb, mint az iPhone 6S.

1. Kijelző

A Galaxy S6 5.1 colos, QHD felbontású Super AMOLED kijelzője jóval élesebb, mint az iPhone 6S megjelenítője (577 vs 326 ppi), ami továbbra is 4.7 colon jelenít meg 1334×750 képpontot, hasonlóan az elődjéhez.

6s-vs-s6-kijelzo

2. Kijelző/előlap arány

A Galaxy S6 kicsit nagyobb, mint az iPhone 6S, de a kijelzője is méretesebb, ráadásul vékonyabbak a kávák, így összességében jobb a helykihasználás. Az almás mobilnál az előlap 65.7%-át foglalja el a kijelző, míg a Samsungnál 70.5% ez az arány.

s6-vs-6s-Better-screen-to-body-ratio

3. Súly és vékonyság

Az Apple muszáj volt kicsit vastagabb anyagból készíteni az iPhone 6S házát, hogy elkerüljék az újabb Bendgate botrányt, így azonban nehezebb is lett a készülék, egész pontosan 143 gramm. Ennél csak minimálisan könnyebb a Galaxy S6 (138 gramm), azaz szinte lehetetlen észrevenni a különbséget, de azért nem rossz, hogy mindez a nagyobb méret ellenére van így.

A Samsung mobilja egyébként kicsit vékonyabb is az új iPhone-nál (6.8 vs 7.1 mm).

4. Kamera felbontás

Az Apple 8-ról 12 megapixelre növelte az új iPhone hátlapi kamerájának a felbontását, ami ugyebár az androidos csúcsmobilok között nem számít valami soknak, a Galaxy S6 például 16 megapixeles képeket rögzít. Persze a felbontás önmagában nem jelent sokat, és szinte biztosra vehető, hogy nagyon jól teljesít majd fotózás terén az iPhone 6S, de azért érdemes megvárni az első teszteket.

s6-vs-6s-Larger-camera

5. Kamera rekesznyílás

Idén indult meg egy komolyabb verseny a mobilos kamerák rekesznyílásának növelésében, de ebben az Apple egyelőre nem kíván részt venni. Az LG G4 a legjobb ezen a téren f/1.8-as apertúrával, de szorosan mögötte áll a Galaxy S6 is f/1.9-es értékkel. Ezek a készülékek remek képeket készítenek gyenge fényviszonyoknál is, így kíváncsian várjuk, hogy milyen éjszakai fotókat tud majd rögzíteni az új iPhone a jóval gyengébb, f/2.2-es kamerájával.

6. Optikai képstabilizátor

A Galaxy S6-ból nem maradt ki az optikai képstabilizátor, aminek fotózásnál és videózásnál is nagy hasznát vehetjük, a kisebbik iPhone 6S modellből azonban hiányzik ez a képesség.

7. Akkumulátor

A Samsung Galaxy S6 2550 mAh-s akksija minden bizonnyal jobb üzemidőt produkál, mint az iPhone 6S-be szerelt 1715 mAh-s telep. Az Apple szerint az új készüléke úgy bírja majd, mint a tavalyi modell, de ez nem jelent túl sok jót, ugyanis aktív használattal bajosan bír ki 1 napot az iPhone 6.

8. Vezetéknélküli töltés

A Samsung szerint a vezetéknélküli töltésé a jövő (és ez valószínűleg így is van), ezért a Galaxy S6 már gyárilag támogat több ilyen technológiát is. Az iPhone 6S esetében viszont egyelőre meg kell elégednünk a vezetékes töltéssel.

Wireless-charging

+1. Hajlított kijelzős opció

A Galaxy S6-ból van hajlított kijelzős változat is, az S6 edge, ami ugyan már fél éves, de még mindig ez az egyik legmenőbb külsővel rendelkező mobil a piacon. Ezzel szemben az iPhone 6S ugyanúgy néz ki, mint a tavalyi iPhone 6, annyi különbséggel, hogy most már van halvány rózsaszín változat is…

Samsung-Galaxy-S6-s6-edge-header

Ennyi lett volna, de azért fontos még kiemelni végszóként, hogy ez nem egy teljes körű összehasonlítás, hanem egy egyoldalú lista. Természetesen van, amiben az iPhone 6S jobb, de ezt nem mi fogjuk összeszedni. ;)

PhoneArena, GizMag

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

A Napidroid.hu alapítója.

NapiDroid