Új androidos kütyüt fejleszt a Facebook

1

A legújabb hírek szerint a Facebook egy új készüléken dolgozik, ami laptop méretű érintőkijelzővel fog rendelkezni, és a célja, hogy közelebb hozza az embereket.

A készülék Androidot futtat, emellett széles látószögű kamerával, mesterséges intelligencia által vezérelt mikrofonnal, illetve hangszóval lesz felszerelve. A 13 és 15 col közötti kijelzővel és komoly kamerával ellátott eszköz videótelefonálásra lesz alkalmas, és a célja nem titkoltan az, hogy közelebb hozza egymáshoz az embereket. Olyan érzetet akarnak kelteni, mintha egy szobában lennénk a másik féllel, így megkönnyítve a munkát és szórakozást, mindezt persze a Facebookon keresztül.

Koncepció

Olyan funkciót is beépítenek, hogy a kamera rá tud közelíteni az emberekre, illetve követni őket. Ezzel a módszerrel például az üzleti úton lévő szülő segíteni tud a gyermekének a házifeladatban, és akár ki is zoomolhatja a papírt, hogy közben ellenőrizze a feladatokat.

Két másik terméken is dolgozik a Facebook, az egyik egy 360 fokos kamera, a másik pedig egy okos hangszóró. Utóbbi állítólag 100 dolláros árcédulát kaphat, így árban jóval a hasonló termékek alatt lesz.

Mindez nagyon jól hangzik, de fura belegondolni, hogy ha eddig is annyi sok információt tudtak rólunk mobilhasználati és böngészési szokásaink alapján, akkor ezekkel a termékekkel maradhat-e még bármi titkunk.

Forrás: Gsmarena

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

NapiDroid