A Huawei már a 4. néven adja ki ugyanazt a telefont

0

A Huawei mobilrészlegén valakinek tutira elgurult a gyógyszere, mert ugyanaz a készülék 4 különböző néven is felbukkant az utóbbi hetekben. Alig győzzük követni a történéseket.

Az egész sztori úgy indult, hogy a Huawei január közepén bemutatta a P8 Lite (2017) készüléket, és már akkor sem igazán értettük, hogy honnan vették ezt a nevet (hiszen volt már egy P9 Lite). Sebaj, nem sokkal később P9 Lite (2017) néven is felbukkant ugyanez a mobil, állítólag nálunk is így jelenik majd meg.

Február elején aztán bemutatkozott egy Honor 8 Lite nevű telefon is, ami még mindig ugyanez a készülék, csak a Huawei logót Honorra cserélték.

Most pedig megfejelték az egészet azzal, hogy Japánban bejelentették a Huawei Nova Lite-ot, ami megint nem egy új mobil, hiszen megegyezik az előzőekkel.

Az alábbi négy név tehát ugyanazt a telefont takarja (max a színekben van eltérés):

  • Huawei P8 Lite (2017)
  • Huawei P9 Lite (2017)
  • Honor 8 Lite
  • Huawei Nova Lite

Hogy ezt hogyan sikerült összehozni, és mi az értelme, arról fogalmunk sincs.

Röviden a specifikációk:

  • 5.2 colos Full HD IPS kijelző
  • 8 magos Kirin 655 processzor
  • 3 GB RAM és 16 GB belső tárhely
  • 12 és 8 megapixeles kamerák
  • 3000 mAh-s aksi
  • Android 7.0

Az európai ár 250 euró környékén lesz.

via GSMArena

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

A Napidroid.hu alapítója.

NapiDroid