A Sony mobilos részlege nem eladó, minden marad a régi

0

A tech sajtó nemrég attól volt hangos, hogy a Sony a profitnövelés érdekében leépíti vagy eladja okostelefonos részlegét, a Sony Mobile Communicationst. A tűzre csak olaj volt a japán óriás vezérigazgatójának, Kazuo Hirainak azon nyilatkozata, mely szerint latolgatják az eladás lehetőségét. Tim Harrison, a Sony Mobile kommunikációs alelnöke viszont tudatta a világgal: a Sony Mobile nem eladó!

Az eladással kapcsolatos szóbeszédeknek természetesen megvoltak az előzményei: rossz pénzügyi eredmények, aggresszív konkurencia stb., mindről beszámoltunk már korábban. A japán vállalat jelen pillanatban 3%-át birtokolja a globális okostelefon piacnak. A felsőkategóriában az Apple és a Samsung, közép és belépőszinten pedig a törtető kínai gyártók – például a Lenovo és a Xiaomi – állnak a Sony érvényülésének útjában. Ilyen körülmények között nem csoda, hogy komoly veszteséget termel a mobilos divízió, ennek ellenére nem fogják eladni. Legalábbis egyelőre.

sony-mobile

Tim Harrison nyilatkozata szerint a Sony egy felnőtt, érett vállalat, amelynek minden eshetőséget számba kell vennie, ez azonban korántsem jelenti, hogy élni is fognak azokkal. Szerinte Kazuo vezérigazgató egy szóval sem állította, hogy a Sony Mobile Communications eladó sorba került volna, ezt Harrison kategorikusan el is utasította. A mobilos részleg elnöke, Hiroki Totoki ezt még annyival megtoldotta, hogy ha abbahagynák a készülékek gyártását, a Sony akkor is aktív maradna az okostelefonos piacon: szoftvereket és alkalmazásokat fejlesztenének.

A rajongók tehát egy kis időre felhagyhatnak az aggódással, hiszen jelen pillanatban a Sony Mobile köszöni, jól van. Nemrég mutatták be a vízálló, középkategóriás készüléküket, az Xperia M4 Aqua-t, illetve a prémium kategóriába szánt táblagépüket, az Xperia Z4 Tablet-et. Az új zászlóshajó, a Z4 megjelenése még várat magára, de friss pletykák szerint a csúcsmobil bemutatója valamikor a nyáron megtörténik.

GSMArena

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

Ricsi vagyok, a NapiDroid fordítóbotja. Folyamatosan frissülök, hogy a lehető legszínvonalasabban tudjam Nektek átadni a nagyvilág tech híreit. Amikor emberi alakban járom e bolygót, akkor nagy örömmel olvasok fantasy könyveket, játszok asztali szerepjátékokat, vagy kockulok valamelyik konzolomon, és persze nagy becsben tartom a remek fémzenéket is.

NapiDroid