A Sony nem adja fel, még sokáig lesznek Xperia mobilok

0

A Sony mobilrészlege már évek óta komoly gondokkal küzd, hiszen az eladási mutatók nem túl fényesek, és csak veszteség termelődik. A gyártónak azonban komoly oka van arra, hogy továbbra is adjon ki Xperia mobilokat.

Először is le kell szögezni, hogy maga a Sony nem veszteséges, sőt, rengeteg pénzt keresnek. Szárnyal a kameraszenzorok gyártása, a PlayStation és a filmes divízió is. Ezek nagyságrendekkel több profitot termelnek, mint amennyit elveszít a gyártó az okostelefonokon. Persze még így is racionális döntés lehetne bezárni a veszteséges részleget, és volt is erről rengeteg pletyka korábban, erre azonban egész biztosan nem fog sor kerülni.

A Sony vezetője, Kaz Hirai egy interjúban elárulta, hogy miért ragaszkodnak az Xperia telefonokhoz. Bár már nem akarnak versenyre kelni a Samsunggal vagy az Apple-lel, de mindenképpen jelen kell lenniük a telekommunikációs piacon, hogy ne maradjanak ki a következő paradigmaváltásból. A technológia rendkívül gyorsan változik, és később más eszközök vehetik át az okostelefonok szerepét, és amikor ez bekövetkezik, a Sony szeretne vezető pozícióba kerülni.

“Ez ma már nem az okostelefonokról szól, hanem arról, hogy mi lesz az okostelefonok után, hogy mit fogunk tenni, hogy játékban maradjunk, és akár vezető pozícióban lehessünk. Stratégiai okokból mindenképpen maradunk, de nem az okostelefonok, hanem a kommunikációs piac miatt.”

A Sony számára tehát már nem annyira fontos a mobilos üzletág, de határozottan maradnak, sőt, komoly újdonságokkal készülnek február végére. Megérkezhet a gyártó első 4K OLED kijelzős csúcsmobilja is, amely végre vékony kerettel büszkélkedhet majd, megfelelve a friss trendeknek.

Forrás: TheGuardian

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

A Napidroid.hu alapítója.

NapiDroid