A Viewsonic V55 lehet a világ első írisz szkennerrel szerelt okostelefonja

0

Az amerikai Viewsonic eddig még nem brillírozott túlságosan az okoseszközök piacán, ez azonban hamarosan megváltozhat. A V55 egy nem mindennapi készüléknek ígérkezik, főleg ha valóban belekerül a vállalat által vizionált retina olvasó. 

Hardveresen nem lesz egy csúcsmodell az újdonság: a 64 bites Qualcomm Snapdragon 410-es processzor, a 2 GB RAM, a 16/32 GB-os belső tárhely, valamint az 5.5 hüvelykes Full HD kijelző a középkategória felső szegmensébe pozicionálja a készüléket. Ehhez még egy 13 megapixeles Sony kameramodul is társul a hátlapon, amihez szabadon lehet majd különféle objektíveket csatlakoztatni.

viewsonic-v55-4

A fő attrakció természetesen maga az írisz szkenner lesz, amely képes megkülönböztetni a retina egyedi jellegzetességeit. A lényeg tehát annyi, hogy egy vadonatúj feloldási mód társul az eddig megszokottakhoz, és így az adataink nem kerülhetnek idegen kézbe – állítja a Viewsonic.

viewsonic-v55-2

Arra is lehetőség nyílik majd, hogy külön mappákat és fájlokat is ezzel a feloldási móddal óvjunk meg. A működési elv hasonló az ujjlenyomat-olvasóhoz: először be kell szkennelni az íriszünk adatait, hogy használatba vehessük ezt a funkciót. Ha valami még nem lenne tiszta, akkor érdemes megnézni az alábbi reklámot, ami szemléletesen mutatja be a V55 csodáit.

Megjelenési időpontot és árat sajnos egyelőre nem tudok mondani, mindenesetre a fél szememet a projekten fogom tartani, és tudósítani foglak Titeket a fejleményekről.

PhoneArena

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

Ricsi vagyok, a NapiDroid fordítóbotja. Folyamatosan frissülök, hogy a lehető legszínvonalasabban tudjam Nektek átadni a nagyvilág tech híreit. Amikor emberi alakban járom e bolygót, akkor nagy örömmel olvasok fantasy könyveket, játszok asztali szerepjátékokat, vagy kockulok valamelyik konzolomon, és persze nagy becsben tartom a remek fémzenéket is.

NapiDroid