A Xiaomi lehet a legnagyobb telefongyártó 5-10 éven belül!

7

Legalábbis ezt állítja a kínai cég vezérigazgatója, Lei Jun, aki a 23. leggazdagabb ember Kínában.

Négy és fél évvel ezelőtt azt sem tudtuk, hogy mi fán terem a Xiaomi, hiszen akkor még nem is létezett a vállalat. Habár bizonyos termékeik csak kiválasztatott ázsiai piacokon érhetőek el, mégis odáig jutottak, hogy ma már ők a harmadik legnagyobb játékosai az okostelefonos ,,Trónok Harcának”. És Lei Jun arra figyelmeztet mindenkit: harcuk a piac uralásáért még korántsem ért véget.

Lei Jun Xiaomi

Lei Jun azt állítja, hogy “Kína Apple-je” meg fogja előzni a Samsungot, illetve a cupertinoi vállalatot, és a világ legnagyobb okostelefon gyártójává válik. Azt is hozzátette, hogy hite szerint mindez egy 5-10 éves időintervallumon belül megtörténhet. Az egészben az az érdekes, hogy a termékeik teljes nemzetközi hozzáférését csak akkor teszik majd lehetővé, amikor eljutnak a csúcsra.

Az is nyilvánosságra került, hogy a Xiaomi-nak jelenleg 60 milliós felhasználói bázisa van, és 2015-ben ez a szám 200 millióra emelkedhet. Természetesen ebből arra következtethetünk, hogy a Xiaomi több, mint 100 millió készüléket szeretne értékesíteni a következő évben. Ha számításba vesszük a cég növekedésének ütemét (júliusban még “csak” az ötödik legnagyobb gyártó volt világviszonylatban, most pedig már a harmadik) minden okunk megvan azt feltételezni, hogy a kínai vállalat hamarabb éri el ambiciózus céljait, mint ahogyan azt saját magának megjósolta.

PhoneArena

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

Ricsi vagyok, a NapiDroid fordítóbotja. Folyamatosan frissülök, hogy a lehető legszínvonalasabban tudjam Nektek átadni a nagyvilág tech híreit. Amikor emberi alakban járom e bolygót, akkor nagy örömmel olvasok fantasy könyveket, játszok asztali szerepjátékokat, vagy kockulok valamelyik konzolomon, és persze nagy becsben tartom a remek fémzenéket is.

NapiDroid