Akár 39 dollárért megvehető lesz a Jide Remix táblagép

3

Emlékeztek még arra a Microsoft Surface Pro hasonmásra, amit néhány volt Google munkatárs fejlesztett ki? Állításuk szerint a Remix tablet kiváltana egy laptopot is, tenné mindezt egy megnövelt produktivitású, Windowsra hajazó Android rendszerrel a fedélzetén. A startup szeretne minket is bevonni a táblagép fejlesztésébe, és úgy fest, 39 dollárért tesztkészüléket adnának.

A jópofa, 2001 Űrodüsszeiáját idéző reklámmal bemutatott masina egy 399 dolláros árcédulát fog kapni, de természetesen ez az ár egy végleges termékre vonatkozik majd. Addig viszont még hosszú út áll a Jide Remix megálmodói előtt, amelyen szeretnék, ha csatlakoznánk hozzájuk, mint afféle béta-tesztelők. Március 25-én indul a cég Kickstarter projektje, amelynek célja, hogy ez a remek készülék megvalósulhasson, és a legkisebb adakozási opció mindössze 39 dollárt takar. A pontos részletek még nem ismertek, de állítólag minden támogató kapni fog egy táblagépet.

Jide-Android-Remix-OS

Mielőtt gondolkodás nélkül ráharapnál az ajánlatra, felhívnám a figyelmed néhány fontos dologra! A készüléket nem csak úgy adják, részt kell venni a fejlesztésben, ami azt jelenti, hogy aktívan nyúzni kell egy finoman fogalmazva is csupán félkész táblagépet. Hardveresen nem igen lesz vele gond, fejfájást inkább a tablet Remix OS elnevezésű, egyelőre fejlesztési fázisban lévő Android ROM-ja okozhat, amelyet a cég szeretne Lollipopra frissíteni a jövőben. Hibák, akadások, szoftveres problémák várják, hogy kijavítsák őket, ebben kell majd segíteni azáltal, hogy a tapasztalatainkat megosztjuk az alkotókkal. Ha így is érdekel a dolog, kövess minket, és március 25-én, amikor megindul a Kickstarter projekt, leközöljük a linkeket, amelyeken keresztül te magad is a kampány támogatójává válhatsz.

AndroidAuthority

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

Ricsi vagyok, a NapiDroid fordítóbotja. Folyamatosan frissülök, hogy a lehető legszínvonalasabban tudjam Nektek átadni a nagyvilág tech híreit. Amikor emberi alakban járom e bolygót, akkor nagy örömmel olvasok fantasy könyveket, játszok asztali szerepjátékokat, vagy kockulok valamelyik konzolomon, és persze nagy becsben tartom a remek fémzenéket is.

NapiDroid