Android 5.0 Lollipop bemutató videó!

1

Bár még néhány hetet várni kell, amíg megindulnak az első Android 5.0 frissítések, a Google már most kiadott egy előzetes verziót, amit az AndroidAuthority munkatársai ki is próbáltak. A fenti videón működés közben is megnézhető a sokak által várt új rendszer.

De mit is hoz az új Android? A Material Designnak köszönhetően soha nem látott módon megváltozik a kinézet. Egyrészt teljesen új, flat ikonokat, dizájnelemeket kapunk, ezen kívül pedig szinte minden apró részlet animálásra kerül. A összkép tényleg gyönyörű, mintha egy élő, lélegző ökoszisztémába csöppentünk volna bele.

android-lollipop-bemutato

Persze nem csak a kinézet változik, hiszen többek között teljesen megújult értesítési részt, gyorsbeállításokat,  feladatkezelőt is kapunk. Ezek mellett padig a motorháztető alatt is több minden átszabásra került. Az alkalmazások már ART futtatókörnyezetben működnek, ami sokkal gyorsabb a korábbi Dalviknál. Lesz energiatakarékos mód, illetve megújul az akkumulátorral kapcsolatos rész is, így jobban nyomon követhetjük majd, hogy mi meríti a mobilunkat. Persze ez csak néhány dolog, szinte minden téren hoz valami változást az új Android 5.0.

A Nexus 6 és a Nexus 9 lesznek az első készülékek, amik gyárilag Lollipoppal jönnek, ezek november elején jelennek majd meg. Ugyanekkor kezdik elindítani a korábbi Nexus modellek frissítését.

Android 5.0 frissítési körképünkben összefoglaltuk, hogy más gyártók készülékeire mikor várható az új szoftver érkezése.

AndroidAuthority

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

A Napidroid.hu alapítója.

NapiDroid