2017. november 19.
Szerviz
Kezdőlap » Egyéb hírek » TOP 10 újítás az Android 8.0 Oreo-ban
TOP 10 újítás az Android 8.0 Oreo-ban

TOP 10 újítás az Android 8.0 Oreo-ban

A Google múlt hónap végén hivatalosan is útjára indította az Android 8.0 Oreo nevű új rendszerét, amely most még csak kevés készülékre érhető el, de bizonyára sokan várják már a telefonjukra. Nézzük a (szerintünk) legfontosabb újításokat!

Elsőként fontos kiemelni, hogy most a gyári (stock) Androidról van szó. Egyes gyártók ezt használják (vagy ehhez nagyon hasonlót), míg mások teljesen átszabott, kibővített szoftvert. A mostani újítások egy része már korábban megjelent egyes gyártói rendszerekben, ám ha a Google vezet be valamit, az azt jeleni, hogy onnantól kezdve natívan támogatja a szoftver az adott funkciót.

Az Android 8.0 Oreo egyébként külsőleg nem sokat változott a Nougathoz képest, de rengeteg kisebb-nagyobb újítást vezettek be. Ezeket lehetetlenség lenne egy ilyen cikk keretein belül hiánytalanul felsorolni, ezért csak a legfontosabb 10-et emeljük ki (na jó, valójában többet is bemutatunk, de összesűrítettük őket 10 pontba). Nézzük melyek ezek!

1. Jobb üzemidő

Az akkumulátorok megújulására egy darabig még biztosan várni kell, így a kapacitás növelése és az energiatakarékosabb hardverelemek mellett leginkább szoftveres oldalról lehet javítani a telefonok üzemidején. A Google éppen ezért limitálja a háttérben futó alkalmazások működését az Android 8.0-ban. Korábban is volt már hasonló újítás, a keresőórás azonban ezt most továbbfejlesztette, így még hosszabb készenléti időt, és ezáltal jobb üzemidőt nyújthatnak majd a friss Androidot futtató készülékek.

2. Gyorsabb bootolás és működés

Az Android Oreo révén állítólag fele annyi idő alatt feláll a rendszer a Google optimalizációjának köszönhetően, és az alkalmazások is sebesebben töltődnek be.

3. Megújult értesítések

Az előző verzióban jelentek meg az összekapcsolt értesítések, az új Android 8.0-ban pedig bevezetésre kerültek az értesítési csatornák. Ez egy újfajta csoportosítást takar, amelynek köszönhetően együtt tudjuk kezelni a hasonló értesítéseket. A korábbi újítás egy adott app értesítéseit fogta össze, a mostani pedig az egyes értesítéstípusokat (pl. képernyőmentés, tárhely, üzenet, stb.).

További újítás, hogy most már lehet “szundit” nyomni az értesítésekre, azaz elhalaszthatjuk azokat 15, 30 vagy 60 perccel. Ilyenkor az értesítés eltűnik, és a beállított idő elteltével újra felbukkan, így nem felejtkezünk el róla.

4. Adaptív ikonok és értesítési pöttyök

Az Android 8.0 Oreo révén végre egységessé válik az ikonok megjelenése a készülékeken, ugyanis ezek már dinamikusan változnak az új verzióban. Ugyanaz az ikon készüléktől vagy beállítástól függően más-más alakot vehet fel, és különböző interakciókra (pl. hosszú lenyomás) különböző animációk is lehetségessé vállnak.

Másik fontos újítás az ikonokkal kapcsolatban, hogy az Oreo már natívan támogatja az értesítési pöttyöket (Notification Dots). Ez annyit jelent, hogy minden ikonnál megjelenik egy kis buborék, ha van az adott alkalmazáshoz tartozó új értesítés. Erre hosszan nyomva pedig egy kis ablakban az értesítéseket is megnézhetjük. A Notification Dots egyébként tipikusan egy olyan újítás, ami különféle launcherekben eddig is elérhető volt, most viszont végre a gyári Androidba is belekerül a funkció, ráadásul kibővítve.

5. Okos kijelölés és automatikus kitöltés API

Nem mindig megy gördülékenyen, ha egy adott szövegrészt szeretnénk kijelölni az mobilunkon, az Android Oreo azonban már képes automatikusan kijelölni bizonyos adatokat, például egy címet vagy nevet. Ezt egy folyamatosan tanuló algoritmus vezérli, azaz idővel egyre jobb és pontosabb működés várható.

Ha pedig valamit nem kijelölni, hanem épp beírni akarunk, akkor az automatikus kitöltés lesz a segítségünkre. Eddig is voltak különféle jelszókezelő appok Androidra, a Google azonban készített egy fejlesztői eszköztárat az automatikus kitöltések kezeléséhez, így az egész már rendszerszinten működik. Mi választhatjuk meg, hogy milyen alkalmazást szeretnénk a különböző szövegmezők automatikus kitöltésére használni, és ezzel sok pötyögéssel töltött időt spórolhatunk meg. El tudunk tárolni címeket, felhasználói neveket, jelszavakat, és mindenféle egyéb adatot, amikre gyakrabban is szükségünk lehet.

6. Kép a képben (PIP)

Az új Android már gyárilag támogatja a PIP (Picture in picture) módot, ami az ablakos alkalmazásfuttatás egy speciális formája. Ennek a videóknál lehet hasznát venni, amikor nem szeretnénk megszakítani a lejátszást, de meg akarunk nyitni egy másik appot is, például gyorsan rákeresni valamire a neten vagy válaszolni egy üzenetre. Az Android 8.0-ban ehhez egyszerűen csak meg kell nyomni a Home gombot, és az éppen nézett videó egy kis ablakban fut tovább. Ha pedig nincs rá szükségünk, akkor oldalra húzva ki tudjuk lőni. Ez egyébként a YouTube alkalmazásból már ismerős lehet.

7. Automatikus Wifi

Nem egy túlzottan nagy újítás, de az Android Oreóban beállítható, hogy automatikusan bekapcsoljon a Wifi, ha egy megbízható hálózat közelébe (pl, haza) érünk.

8. Jobb hangzás

Az Android 8-ban debütált az AAudio, ami egy új API, és jobb minőségű, alacsony késleltetésű hangzást tesz lehetővé.

Az új verzió ezen túl már támogatja a Sony saját fejlesztésű LDAC Bluetooth audio kodekjét is, amivel sokkal jobb minőségben lehet zenét hallgatni egy megfelelő vezeték nélküli fülhallgatóval. A japán gyártó technológiájával a hagyományos megoldásokhoz képest háromszoros bitráta érhető el (990kbps), ami valódi nagyfelbontású hangzást jelent.

9 Megújult a Beállítások menüje

A 7-es Androidban látványosan átszabták a beállításokat, sok információt sűrítettek be a menü főoldalára, az új verzióban azonban letisztultabb, egyszerűbb megjelenést kapunk. Csökkent a fő menüpontok száma, a Nougatban debütált oldalról bekúszó menü pedig teljesen el is tűnt, úgy látszik nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket.

10. Egyszerűbb és gyorsabb frissítések

Az egyik legnagyobb kritika az Androiddal szemben a frissítések lassúsága szokott lenni, ezért két fontos újítást is bevezetett a Google. A Project Treble lényege, hogy különválasztják a chipgyártók (pl. Qualcomm) által írt alacsony szintű kódot az Android saját programkódjától. Így a mobilgyártóknak könnyebb lesz elkészíteni az aktuális frissítéseket, hiszen csak magával az Android rendszerrel kapcsolatos változásokat kell átvenniük.

Nem csak gyorsabb, de egyszerűbb is lesz a frissítés. A Nougatban bevezetett “Seamless Update”-et ugyanis továbbfejlesztette a Google, így már nem csak teljesen észrevétlenül, a háttérben tud frissülni a rendszer, de még szabad hely sem szükséges hozzá, ugyanis közvetlenül, streamelve másolódnak fel az adatok a megfelelő helyre. Ehhez viszont két különálló partíció szükséges, amely csak az újabb telefonokba fog belekerülni (egyelőre csak a Pixel mobilok rendelkeznek az ehhez szükséges hardveres felépítéssel). Erről egyébként itt írtunk bővebben.

Mikor kapom meg a frissítést?

Egyelőre csak a Pixel, Pixel XL, Pixel C, Nexus 5X, Nexus 6P és Nexus Player készülékekre érhető el az Android Oreo frissítés, illetve már ezzel a rendszerrel érkeztek a legújabb Sony csúcsmobilok, de ezek még csak előrendelhetőek egyes régiókban.

A gyártói frissítések valamikor az ősz folyamán indulnak meg kezdve a frissebb csúcsmobilokkal, de sajnos nem számíthatunk arra, hogy idén komolyabb mennyiségben jutna el a frissítés a korábbi készülékekre.

napidroid.hu

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!

Szerző: Szakos Péter

Szakos Péter
Informatikus, online marketinges, újságíró, blogger és a Napidroid.hu alapítója.