Android alkalmazásokat futtathat a Windows 10

0

Állítólag a Microsoft titokban egy olyan projekten dolgozik, amelynek az a célja, hogy a Windows 10-et alkalmassá tegyék Android alkalmazások futtatására.

A Neowin értesülései szerint a Microsoft azon dolgozik, hogy valamikor a távoli jövőben a Windows 10 telefonokra szánt változata képes legyen Android applikációkat futtatni. Azért emeltem ki a távoli jövőt, mert bár a redmondiak projektje nem ma kezdődött, eddig még nem kapott zöld utat ahhoz, hogy belekerüljön a végleges termékekbe. Nyilvánvaló, hogy a Microsoft a mobil operációs rendszerének szűkös alkalmazás választékát próbálná ezzel a törekvéssel a többszörösére növelni.

Az ötlet mindenképpen jól hangzik, de a forrás szerint ez csak amolyan B terv a Microsoft részéről, és nem biztos, hogy valaha is megvalósul. Ráadásul ehhez a Google-nek is biztosan lenne egy-két szava, a helyzet tehát nem olyan egyszerű.

A szóbeszéd egyébként valószínűleg nem alaptalan, és tényleg folynak ilyen irányú fejlesztések, hiszen már korábban is hallhattunk hasonló pletykákat más forrásból. Mindenesetre érdemes némi fenntartással kezelni az olvasottakat.

WindowsCentral, borítókép

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

Ricsi vagyok, a NapiDroid fordítóbotja. Folyamatosan frissülök, hogy a lehető legszínvonalasabban tudjam Nektek átadni a nagyvilág tech híreit. Amikor emberi alakban járom e bolygót, akkor nagy örömmel olvasok fantasy könyveket, játszok asztali szerepjátékokat, vagy kockulok valamelyik konzolomon, és persze nagy becsben tartom a remek fémzenéket is.

NapiDroid