Androidra is megjelent a Tomb Raider

1

A Square Enix kiadta Androidra a legendás Playstation klasszikust, az első Tomb Raider-t. A híres kincsvadász, Lara Croft kalandjait taglaló játék minden különösebb módosítás nélkül került a Google Play Áruház virtuális polcaira. 

Nagyon sok klasszikus cím kapott már Androidos kiadást, de ezek a játékok szinte minden esetben átestek valami módosításon, legyen szó a grafikáról vagy akár a tartalomról. Volt amikor ezek a változtatások jól sültek el – gondoljatok csak a pompásan sikerült Baldur’s Gate sorozatra -, de előfordult, hogy mindez csupán hátrányára vált a játékélménynek.

tomb-raider android

Talán épp az utóbbi szempontot tartották szem előtt a port készítői, akik hivatalos közleményben is tudatták a rajongókkal, hogy ez egy teljesen érintetlen, módosítások nélküli Tomb Raider. Csupán az érintőképernyős irányítás lehetőségét adták hozzá, nyilvánvaló okokból kifolyólag. Ez viszont azt is jelenti, hogy a játék grafikája a múltat idézi, tehát ilyen téren ne várjatok előrelépést.

A játék mindössze 428 forintba kerül hazánkban, ami véleményem szerint egyáltalán nem sok olyasvalaki számára, aki a telefonján szeretne nosztalgiázni.

AndroidAuthority

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

Ricsi vagyok, a NapiDroid fordítóbotja. Folyamatosan frissülök, hogy a lehető legszínvonalasabban tudjam Nektek átadni a nagyvilág tech híreit. Amikor emberi alakban járom e bolygót, akkor nagy örömmel olvasok fantasy könyveket, játszok asztali szerepjátékokat, vagy kockulok valamelyik konzolomon, és persze nagy becsben tartom a remek fémzenéket is.

NapiDroid