Az LG G4 teljesen más lesz, mint a G3

2

Az idei MWC legfőbb sztárjai minden tekintetben az új zászlóshajóval előrukkoló Samsung és HTC voltak. Most azonban a kisebbik dél-koreai gyártó is felhívta magára a figyelmet, mégpedig úgy, hogy a vállalat mobilos divíziójának első embere elhintett ezt-azt a készülő LG G4-ről.

Cho Juno, az LG okostelefonos részlegének vezetője azt állítja, hogy a G4 radikálisan el fog térni a korábbi generációktól. A tech sajtó elsősorban fém házban reménykedik, amit mondjuk nem tudok teljes mértékben megérteni, hiszen egy jó minőségű műanyag hasonlóan prémium érzetet kelthet, mint akármilyen ötvözet.

LG G4 koncepció

LG G4 koncepció

Mindenesetre a fémházzal kapcsolatos reményeket nem erősítette meg Cho Juno, azt viszont igen, hogy egy új, saját fejlesztésű, csúcsmobilokba szánt processzoron dolgoznak. A készülő processzorról már mi is beszámoltunk, létezése azt bizonyítja, hogy az LG – más gyártókkal egyetemben – szeretne lazítani a Qualcommtól való függésén. Azt egyelőre még nem tudni, hogy ez a G4-et is érinti-e, vagy csak a későbbi generációkat.

Cho Juno azt is elárulta, hogy az új zászlóshajót közvetlenül az LG UX 4.0 felhasználói felületének áprilisi megérkezése után mutatják majd be.

A mobilos divízió vezetője azt sem rejtette véka alá, hogy nagyon meg van elégedve a Samsung új zászlóshajójával, és reméli, hogy a saját csúcsmodelljük méltó kihívója lesz az MWC-n bemutatott Galaxy S6-nak. A nagyobb elvárások miatt igyekeznek még nagyobb erőforrásokat mozgósítani ennek érdekében. Cho állítása szerint az LG 2015-ben el szeretné nyerni a harmadik legnagyobb mobilgyártó címet, szóval agresszív marketingharcra számíthatunk a közeljövőben.

PhoneArena

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

Ricsi vagyok, a NapiDroid fordítóbotja. Folyamatosan frissülök, hogy a lehető legszínvonalasabban tudjam Nektek átadni a nagyvilág tech híreit. Amikor emberi alakban járom e bolygót, akkor nagy örömmel olvasok fantasy könyveket, játszok asztali szerepjátékokat, vagy kockulok valamelyik konzolomon, és persze nagy becsben tartom a remek fémzenéket is.

NapiDroid