Az LG G6 is moduláris lesz

0

A moduláris LG G5 nem aratott túlzottan nagy sikert, és látszólag emiatt fel is hagyott az LG a koncepcióval, hiszen a V20-ban már nyoma sincs ennek. Most azonban elárulta a gyártó, hogy a valóság teljesen más.

Ken Hong, az LG szóvivője helyretette a dolgokat. Először is elárulta, hogy a két mobilnak semmi köze egymáshoz ilyen szempontból. A V20 dizájnja már nagyjából végleges volt, amikor a G5 piacra került, így nem az utóbbi gyenge eladási mutatói miatt dobták a moduláris kialakítást. A V20 egyszerűen egy másik koncepció, eredetileg sem tervezték modulárisra.

LG V20

LG V20

Ami pedig sokakat meglephet, hogy a LG egyáltalán nem adta fel a terveit, továbbra is bíznak a moduláris kialakítás jövőjében. Hong szerint az LG G6-ban továbbfejlesztik majd a koncepciót. Az persze nem derült ki, hogy ez pontosan mit jelent, de kíváncsian várjuk mivel készül a dél-koreai gyártó.

forrás: CNet, via

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

A Napidroid.hu alapítója.

NapiDroid