Beelőzték a kínai gyártók a Samsungot

1

Egyre komolyabb tényezővé válnak a kínai vállalatok a mobilpiacon, és még a piacvezető Samsungnak is van oka az aggodalomra egy friss jelentés szerint.

Az IDC adatai szerint most fordult elő először, hogy a három legnagyobb kínai mobilgyártó – Huawei, Oppo és Vivo – összesen több készüléket szállított le egy negyedév alatt, mint a Samsung.

A dél-koreai óriásvállalat 72.5 millió okostelefont adott el 2016 harmadik negyedévében, amivel kereken a világpiac 20%-át tudhatja magáénak. Ugyanezen időszak alatt a három kínai gyártó 80.1 millió mobilt értékesített, ami 22.1%-os részesedést jelent.

idc-2016-q3-mobilpiac

Persze a 20%-ával a Samsung még mindig piacvezető, de fokozatosan csökken az előnye, egy évvel korábban ugyanis még 23.3%-on állt. A második helyezett Apple szintén csökkenő tendenciát mutat, 13.4%-ról 12.5%-ra változott a részesedése.

A 3., 4. és 5. helyen álló kínai vállalatok ezzel szemben szárnyalnak. A Huawei részesedése 7.6-ról 9.3%-ra nőtt (1-2 éven belül beelőzheti az Apple-t), az Oppo a korábbi 3.2% helyett már a piac 7%-át tudhatja magáénak, míg a Vivo pontosan duplázott, így most 5.8%-on áll.

forrás, via Sammobile

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

A Napidroid.hu alapítója.

NapiDroid