2018. január 22.
Szerviz
Kezdőlap » Android mobilok » Bejelentették az első kijelzőbe épített ujjlenyomat-olvasós mobilt
Bejelentették az első kijelzőbe épített ujjlenyomat-olvasós mobilt
Fotó: AndroidAuthority

Bejelentették az első kijelzőbe épített ujjlenyomat-olvasós mobilt

Végre valósággá vált az első olyan okostelefon, amelynek a kijelzőjébe van építve az ujjlenyomat-olvasó, így hamarosan szélesebb körben is elterjedhet a technológia.

Az úttörő készüléket a Vivo mutatta be a CES kiállításon, és a jelenlévők ki is próbálhatták működés közben. A mobilnak még nincs hivatalos neve, és csak valamikor a második negyedévben lesz megvásárolható, de már most is sok mindent tudunk róla, sőt, videón is megtekinthető.

A felvételen remekül látszik, hogy mennyire gyorsan működik az azonosítás, az előzetes információk szerint ez 0.7 másodpercet vesz igénybe. A hagyományos leolvasók persze már ennél is sebesebben dolgoznak, de ez még egy új technológia, és minden bizonnyal rengeteget fog fejlődni a jövőben.

A mobil egy 6 colos Samsung OLED kijelzővel bír egyébként, és ez alá került beépítésre a Synaptics új megoldása. Az FS9500 névre hallgató szenzor úgy működik, hogy az ujjunkról visszaverődő fényt olvassa le, ami a pixelek között átszűrődik

Synaptics SF9500

Az első beszámolók szerint az új technológia, és maga a mobil is késznek tűnik, azaz valószínűleg már tényleg nem kell sokat várnunk a megjelenésre.

Forrás: AndroidAuthority

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!

Szerző: Szakos Péter

Szakos Péter
Informatikus, online marketinges, újságíró, blogger és a Napidroid.hu alapítója.
  • hogabesz

    Tök jó a videó, csak azt nem látni, hogy egy nem “beolvasott” ujjal is kipróbálják. Így kicsit olyan hatása van mintha csak egy gomb lenne, ami igazából bármelyik ujjal való érintésre feloldja a telefont :)