Bemutatták a Samsung Galaxy S6-ot

2

A rengeteg pletyka és kiszivárgott információ után a Samsung végre hivatalosan is leleplezte legújabb csúcsmobilját, a Galaxy S6-ot, valamint a készülék hajlított kijelzővel szerelt variánsát, a Galaxy S6 Edge-et. Nézzük, hogy mit is tud a “sima” S6!

Kezdjük is mindjárt a külsővel. A korábbi hírek arra engedtek következtetni, hogy egy megújult külsőt kapunk, és ez részben teljesült is. Műanyagnak nyoma sincs a házon, hiszen a keret teljes egészében fémből van, a hátlapot és az előlapot pedig karcálló Gorilla Glass 4 üveg borítja. Az S6 mindössze 6.8 mm vékony lett, azaz egy hajszálnyival karcsúbb az iPhone 6-nál, a súlya pedig csak 138 gramm.

Samsung-Galaxy-S6-official-images

Vannak persze negatívumok is, ilyen például a házilag nem szétszedhető kivitel, a fix, nem bővíthető tárhely, illetve a por- és vízállóság hiánya. A hátlapi kamera jelentősen kiáll, ami sokakat zavarhat, de így lényegesen komolyabb szenzor kerülhetett a készülékbe, az előlap pedig a szokásos Samsung dizájnt követi, itt nem történt komoly változás.

Samsung-Galaxy-S6-official-images-1

Természetesen megmaradt a fizikai home gomb, ami kicsit magasabb, mint eddig. Ez azért szükséges, mert egy új, érintés alapú ujjlenyomat-olvasó került ide beépítésre, ellentétben a korábbival, amin végig kellett húzni az ujjunkat.

Samsung-Galaxy-S6-images-5

A bemutatón elhangzottak alapján a Galaxy S6 minden idők legszebb mobilos kijelzőjével rendelkezik, és az adatok alapján ez nem is tűnik annyira túlzásnak. Maradt az 5.1 colos képátló, ami QHD, azaz 2560×1440 képpont megjelenítésére képes. Az 577 ppi pixelsűrűség valóban tűéles képet garantál, a Super AMOLED technológia pedig gyönyörű színeket és nagy betekintési szögeket eredményez.

Galaxy-S6

A Galaxy S6 nem csak a legszebb kijelzővel, hanem a legfejlettebb jelenlegi mobilos hardverrel is rendelkezik, legalábbis a Samsung szerint. A gyártó új, saját fejlesztésű, 8 magos, 64 bites Exynos 7 Octa egységéről van szó, ami valóban egyedülálló. Ez az első 14 nm-es gyártástechnológiával készülő mobilos processzor, ami 20%-kal nagyobb teljesítményt és 35%-kal kisebb fogyasztást ígér a 20 nm-es chipekhez képest. A szupergyors működést a 3 GB LPDDR4-es memória is elősegíti, ami a hírek szerint 80%-kal gyorsabb működésre képes, mint a korábbi DDR3, és emellett energiatakarékosabb is.

Mint már említettem, nem lesz memóriakártya bővítési lehetőség, de ezt kompenzálja a gyártó azzal, hogy 32, 64 és 128 GB-os verziókban is piacra dobja a Galaxy S6-ot. Ez persze azt is jeleni, hogy jobban a zsebünkbe kell majd nyúlni, ha biztosra akarunk menni a tárolókapacitás tekintetében.

Samsung-Galaxy-S6-images3

Kicsit már unalmasnak hangozhat, de a Samsung szerint a Galaxy S6 fotózási képességek terén is magasan veri a konkurenciát. A hátlapon egy hatalmas 16 megapixeles szenzort találunk, ami az f/1.9-es rekesznyílásnak köszönhetően nagyon sok fényt képes beengedni, és így kiválóan teljesít rossz fényviszonyok között is. Természetesen az optikai képstabilizátor sem maradt ki, és van még egy rakat menő extra (automatikus, valós idejű HDR, fókuszkövetés stb.) A legjobb pedig az egészben, hogy a kamera app állandóan készenlétben van, és a bekapcsoló gomb dupla megnyomásával kevesebb mint 1 másodperc alatt előjön, így biztosan nem maradunk le semmilyen fontos pillanatról. Ha pedig azt gondolnád, hogy ezt már nem lehet fokozni, akkor elárulom, hogy belerakták az S6-ba a korábban emlegetett profi módot, ami sok extra beállítási lehetőséggel kecsegtet.

Samsung-Galaxy-S6-images-6

Az előlapi kamera is kiemelkedő lett. Egy 5 megapixeles szenzort kapunk, szintén f/1.9-es rekesznyílással, ami garantálja, hogy gyenge fénynél is remek képet készíthessünk.

A Galaxy S6 6.8 mm-es vékonysága nem sok jót sejtet az akkumulátor tekintetében. Ez részben igaz is, hiszen egy 2550 mAh-s telep került a készülékbe, ami ugyebár nem túl izmos. Ez persze nem teljesen mérvadó, hiszen az optimalizáció minimum ugyanilyen hangsúlyos, és ebben eddig nagyon jól teljesített a Samsung. Valószínűleg nem kapunk sokkal rosszabb üzemidőt, mint amit az S5 nyújtani tudott, az S6-ot azonban sokkal gyorsabban fel tudjuk majd tölteni. Nagy hangsúlyt kapott egyébként a vezeték nélküli töltés, ami hamarosan szélesebb körben is elterjed. A Galaxy S6-ba gyárilag beépítették ezt a lehetőséget.

galaxy-s6-note-4-felulet

A Samsung új csúcsmobilja gyárilag Android 5.0 Lollipoppal érkezik, a Samsung megújult TouchWiz felületével kiegészítve. Ez egy sokkal letisztultabb, logikusabb felépítésű rendszert jelent, ami lényegesen gyorsabban működik majd, mint a gyártó korábbi készülékei esetében.

https://www.youtube.com/watch?v=CnYtWWDor2s

A Samsung Galaxy S6 április 10-én jelenik meg globálisan, fekete, fehér, arany és kék színekben. Az USA-ban várhatóan 650 dollárba kerül majd az alap modell, ami azt jelenti, hogy a kontinensünkön legalább 650 eurót kérnek majd érte. Hazánkban ez mindenképpen 200 ezer Ft fölötti árat eredményez majd, de azt még nem tudjuk, hogy pontosan mennyivel.

A hajlított kijelzős Galaxy S6 Edge-ről most nem esett szó, de a különleges kijelzőt leszámítva szinte teljesen megegyezik a két készülék. Mindenesetre lesz külön bemutató cikkünk az Edge-ről is.

PhoneArena

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

A Napidroid.hu alapítója.

NapiDroid