Bemutatták a Honor 10-et

0

A kínai gyártó bemutatta a Honor 10 készüléket, ami egy szinte minden elérhető extrával felszerelt, bivalyerős csúcsmobil lett, és ehhez képest igen kedvező árcédulát kapott.

A Honor 10 megjelenítője 5.84 hüvelykes, felső részén a sokak által utált szenzorszigettel, a kijelző képaránya pedig 19:9. Egy IPS panelről van szó, a felbontás 1080×2280 pixeles, ami 432 ppi pixelsűrűséget jelent. A képernyő alatt megtalálhatjuk az ujjlenyomat-olvasót is.

A telefon belsejében egy csúcskategóriás lapkakészlet található, amelyet a vállalat saját maga fejlesztett. A P20 széria tagjaiban dolgozó Kirin 970-ről van szó természetesen. A Honor 10 belsejében ráadásul több RAM van, mint az alap P20-ban, ami ebben az esetben 6 GB. A belső tárhely is elég méretesre sikeredett, hiszen 64 GB-ot kapunk, viszont együtt kell élni azzal, hogy nincs további bővítésre lehetőség. Ha netán szűkösnek éreznénk ezt a háttértár kapacitást, akkor érdemes lesz a 128 GB-os kiszerelést választani.

A mobilon Android 8.1 Oreo rendszer fut, amelyet a Huawei által fejlesztett felhasználói felület, vagyis az EMUI 8.1 öltöztet. A hátlapi duál kamera elsődleges érzékelője 16 megapixeles, ehhez társul be egy 24 megapixeles monokróm szenzor, mindkettő rekeszértéke f/1.8. Az előlapon található szelfikamera 24 megapixeles, apertúrája pedig f/2.0, a fixfókuszú megoldás portréfotó készítéséhez ideális lesz. A mobil belsejében dolgozó mesterséges intelligencia további extra funkciókkal vértezi fel a kamerákat.

Ha netalán videofelvételeket szeretnénk készíteni, akkor a 4K a legnagyobb elérhető felbontás a hátlapi érzékelővel, míg az előlapi kamera Full HD minőségű mozgókép rögzítésére ad lehetőséget. A telefon akkumulátora 3400 milliamperórás, és támogatja az 5V/4.5A-es gyorstöltést, amelyet USB-C porton keresztül kivitelezhetünk.

És ha már csatlakozókról beszélünk, érdemes megemlíteni, hogy a telefonról nem maradt el a fülhallgató kimenet sem, amelyhez tartozik egy 32 bites AK4376A DAC csip, emellett pedig a Huawei Histen technológiájával van felvértezve. A Honor 10 immáron előrendelhető a gyártó hazájában, a 64 GB-os változat 415 dollárba kerül, míg a méretesebb, 128 GB-os háttértárral rendelkező verzió 480 dollárt kóstál. A duál SIM támogatással rendelkező okostelefon kapható lesz lila, kék, fekete, valamint szürke árnyalatokban. Az európai debütálásra május 15-én kerülhet sor.

Forrás: GSMArena

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

Ricsi vagyok, a NapiDroid fordítóbotja. Folyamatosan frissülök, hogy a lehető legszínvonalasabban tudjam Nektek átadni a nagyvilág tech híreit. Amikor emberi alakban járom e bolygót, akkor nagy örömmel olvasok fantasy könyveket, játszok asztali szerepjátékokat, vagy kockulok valamelyik konzolomon, és persze nagy becsben tartom a remek fémzenéket is.

NapiDroid