A BlackBerry teljesen átáll Androidra

0

A BlackBerry az androidos Priv mérsékelt sikere, és általánosan jónak mondható fogadtatása után bejelentette, hogy felhagy saját operációs rendszerének erőltetésével, és idén csakis Androidot futtató mobilokkal fognak jelentkezni. 

A kanadai vállalat vezérigazgatója, az egyébként rendkívül szimpatikus John Chen a hírt egy, a CES folyamán adott interjúban meg is erősítette. Teljesen érthető üzleti megfontolások húzódnak a döntés hátterében, hiszen a valamikori telekommunikációs gigász az elmúlt időben csupán halovány árnyéka volt önmagának. Az embereket a BlackBerry által kínált szolgáltatások, mint az extra biztonság vagy más üzleti megoldások kevésbé érdeklik, sokkal fontosabb számukra a minél nagyobb számú alkalmazás elérhetősége a készülékükön.

BlackBerry Priv

BlackBerry Priv

Sajnos ebben a BlackBerry operációs rendszere sosem teljesített igazán jól, és bár volt lehetőség bizonyos esetekben a zöld robotos alkalmazások futtatására, ez korántsem oldotta meg a problémákat. A kanadai vállalat tehát idén két további androidos mobillal készül majd, amelyekről a vezérigazgató egyelőre nem óhajtott nyilatkozni, azaz sem a bemutatásuk ideje, sem az elérhetőségük nem ismert.

Végszónak még azt hozzátenném, hogy a cég ennél egyértelműbben nem is jelenthette volna be, hogy a továbbiaknak nem, vagy csak csökkentett erőfeszítésekkel foglalkozik a saját fejlesztésű operációs rendszerével.

GSMArena

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

Ricsi vagyok, a NapiDroid fordítóbotja. Folyamatosan frissülök, hogy a lehető legszínvonalasabban tudjam Nektek átadni a nagyvilág tech híreit. Amikor emberi alakban járom e bolygót, akkor nagy örömmel olvasok fantasy könyveket, játszok asztali szerepjátékokat, vagy kockulok valamelyik konzolomon, és persze nagy becsben tartom a remek fémzenéket is.

NapiDroid