Bréking: a Samsung teljesen elkaszálta a Note 7-et

12

Ennyi volt, vége a Galaxy Note 7-nek. A Samsung belátta, hogy ennyi negatív hír után fölösleges vesződni a készülékkel, úgysem lesz már sikeres, inkább hagyják az egészet. (A cikket frissítettük a Samsung hivatalos közleményével.)

Ha az első visszahívás után miden rendben ment volna, akkor egy viszonylag kisebb mértékű anyagi veszteséggel, illetve bizalomvesztéssel megúszta volna a Samsung, és maximum poén szinten élt volna tovább a robbanó Note 7-ek esete. Sajnos nem így lett.

Kigyulladt néhány az újabb, kicserélt modellek közül is, és bár nem egy tömeges jelenségről van szó, a Samsung belátta: a Note 7 nem fog túlélni egy újabb visszahívást. Nyilván eltusolni nem lehet az ügyet, valamivel ki kell állni, és a gyártó a legésszerűbb döntést hozta meg, amit ebben a helyzetben lehetett: végleg leállítják a Note 7 gyártását, nem lesz többet hivatalosan kapható a mobil.

note-7-official-01

Idén valószínűleg igyekeznek minél jobban megnyomni a Galaxy S7 modellek értékesítését, és minden eddiginél jobban ráfekszenek a Galaxy S8 fejlesztésére, ami remélhetőleg már probléma nélkül debütál majd február-március környékén.

Pontosabb részleteket egyelőre nem tudunk a leállással kapcsolatban. Akinek bármilyen Note 7 modellje van, ne használja, és kapcsolja ki. Vissza kell vinni a vásárlás helyére.

Frissítés: itt olvashatod a Samsung hivatalos közleményét:

“Mivel ügyfeleink biztonsága a legfontosabb számunkra, ezért úgy döntöttünk, hogy felfüggesztjük a Galaxy Note7 okostelefonok további cseréjét illetve értékesítését, valamint a készülékek gyártását leállítjuk.

Minden Galaxy Note7 tulajdonost arra kérünk, hogy ne használják Galaxy Note7 készüléküket, mentsék adataikat, és kapcsolják ki a telefont. Folyamatosan együttműködünk partnereinkkel annak érdekében, hogy lehetővé tegyük a Galaxy Note7 készülékek Galaxy S7, S7 edge vagy bármilyen Samsung Galaxy okostelefonra történő váltását. A készülékváltás során az árkülönbözetet visszatérítjük. Másik lehetőségként a Galaxy Note7 tulajdonosok igényelhetik a teljes vételár visszatérítését.

Az ügyfelek a készülékváltás részleteiről ezen a honlapon, illetve a vásárlás helyén tájékozódhatnak.

Őszintén sajnáljuk, hogy ez alkalommal ügyfeleinknek nem tudtuk azt a megszokott magas minőséget biztosítani, melyet a Samsungtól elvárnak. Köszönjük szíves türelmüket, és elnézést kérünk minden Galaxy Note7 tulajdonostól az okozott kellemetlenségért.

Szeretnénk megnyugtatni minden Samsung készülékkel rendelkező ügyfelünket, hogy a probléma kizárólag a Galaxy Note7 készülékek esetében fordulhat elő, más Samsung okostelefont nem érint.”

A történet tehát itt ér véget. Senki ne használja a Note 7 mobilját, a biztonság kedvéért ki kell kapcsolni a készüléket, és visszavinni. A részletekről a vásárlás helyén vagy a Samsung weboldalán tudsz érdeklődni.

Mindeközben az Apple főhadiszállásán:

forrás: BloombergSammobile, Samsung gif via GIPHY

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

A Napidroid.hu alapítója.

NapiDroid