Bréking: a Nokia nekiment az Apple-nek

0

Azt már számtalanszor hallhattuk, hogy a Nokia új okostelefonokkal tér vissza 2017-ben, most azonban egyenesen az Apple-nek mentek neki.

A Nokia az Egyesült Államokban és Németországban is pert indított az Apple ellen. A finn vállalat azt állítja, hogy az Apple 32 szabadalmát sértette meg. Hogy pontosan mik ezek, az nem derült ki, de többek között a kijelzőkkel, a felhasználói felülettel, a szoftverrel, valamint a chipsettel kapcsolatos szabadalmakról van szó.

2011-ben már kötött egy licenszmegállapodást a két vállalat, ami a Nokia néhány szabadalmára vonatkozik, de egyes Apple termékek állítólag további Nokia-szabadalmakat is használnak, és az almás vállalat elutasította az ezekkel kapcsolatos ajánlatokat.

A Nokia szabadalmi részlegének feje, Ilkka Rahnasto a következőket nyilatkozta:

“A folyamatos kutatásfejlesztési befektetéseknek köszönhetően a Nokia sok olyan technológiát alkotott meg, amiket a mai mobil eszközök felhasználnak, beleértve az Apple termékeit. Több éve törekszünk a megállapodásra az Apple-lel, de máig nem sikerült egyezségre jutni a szabadalmak felhasználásával kapcsolatban, ezért most lépéseket teszünk a jogaink megvédése érdekében.”

forrás: Nokia, via GSMArena

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

A Napidroid.hu alapítója.

NapiDroid