Brutális aksival és 6 GB RAM-mal debütált a Gionee M6S Plus

1

A kínai Gionee egy termetes készülékkel bővítette a termékpalettáját, ami az M6S Plus nevet viseli. Specifikációkat tekintve nem sokban különbözik az elődjétől, az M6 Plus-tól, de azért akadnak komoly módosítások is. Sokkal több lett a RAM, és a belső tárhely is félelmetesen nagyra sikeredett.

Szóval ugyanúgy egy 6 colos behemótról van szó, amelynek óriási AMOLED kijelzőjén Full HD-ben jelennek meg a tartalmak. A telefon másik csúcspontja az akkumulátor, amit bátran nevezhetünk bestiálisnak, hiszen nem kevesebb, mint 6020 milliamperórás kapacitással bír. A menőbb kiszerelésű készülék belsejében 6 GB RAM dolgozik, és 256 GB-os háttértár áll a rendelkezésünkre, amit még ráadásul bővíteni is lehet.

Maga a lapkakészlet egyébként egy Qualcomm Snapdragon 653, és hogy a kamerákat se felejtsük el méltatni, ejtsünk szót az előlapi 8 megapixeles szenzorról, illetve a hátoldali 12 megapixeles egységről, amelynek apertúrája f/1.9.

A Gionee M6S Plus május másodikától lesz kapható Kínában, a 64 GB-os alapmodell 508 dollárnak megfelelő helyi pénzért lesz kapható, míg a 256 GB-os fenevadat 624 dollárért, illetve annak megfelelő jüanért lehet majd birtokba venni.

GSMArena

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

Ricsi vagyok, a NapiDroid fordítóbotja. Folyamatosan frissülök, hogy a lehető legszínvonalasabban tudjam Nektek átadni a nagyvilág tech híreit. Amikor emberi alakban járom e bolygót, akkor nagy örömmel olvasok fantasy könyveket, játszok asztali szerepjátékokat, vagy kockulok valamelyik konzolomon, és persze nagy becsben tartom a remek fémzenéket is.

NapiDroid