2017. augusztus 20.
Szerviz
Kezdőlap » Nokia 6 ár

Nokia 6 ár cikkek

Kivettek egy fontos dolgot a Nokia 6 nemzetközi kiadásából

Csúszik a Nokia 6 nemzetközi megjelenése, és ha ez még nem lenne elég, most kiderül, hogy egy fontos funkciót kihagyott a gyártó a globális kiadásból. Nemrég hivatalosan is megerősítette a Nokia készülékek forgalmazásáért felelős HMD, hogy a Nokia 6 nemzetközi kiadásában nem lesz értesítési LED, ellentétben a kínai verziókkal. Ez elsőre talán nem hangzik olyan komoly dolognak, pedig a legtöbb ... Tovább »

Friss! Ennyibe kerülnek majd az új Nokia mobilok Magyarországon

A HMD Global Magyarországon is bemutatta az új Nokia mobilokat, így végre kiderültek a hazai árak és a forgalmazás részletei. A Nokia 3, a Nokia 5, a Nokia 6 és az új Nokia 3310 is júniusban jelenik meg Magyarországon: A Nokia 3310 ára 18.990 Ft lesz, és június elejétől már meg lehet vásárolni. A Nokia 3 június végétől lesz elérhető ... Tovább »

Világszerte egyszerre jelennek meg az új Nokia mobilok

Több új Nokia mobil is bemutatkozott idén, kaptunk három androidos okostelefont, és egy új Nokia 3310-et. Ha érdekel hogy mikor jelennek meg az újdonságok, akkor érdemes tovább olvasnod! A forgalmazásért felelős HMD Global elárulta a NokiaPowerUser nevű magazinnak, hogy az új Nokia mobilok 120 országban egyszerre kerülnek majd piacra, valamikor a második negyedévben. Persze ennél pontosabb időszakot is tudunk mondani, ... Tovább »

Kiderült mikor jelennek meg az új Nokia mobilok

A Nokia egyik vezetője elárulta, hogy mikortól lesznek kaphatóak a gyártó új mobiljai, és Magyarország is említésre került. A vállalat kelet-európai marketingjéért felelős vezetője, Tomislav Himbele egy horvát techportálnak adott interjúban elárulta, hogy a Nokia 3310 és a többi új Nokia mobil május közepe és június eleje között fog megjelenni ebben a régióban. Az eredetileg bejelentett árakhoz képest azonban lehet némi ... Tovább »

Itt vannak a Nokia új mobiljai

Végre lezajlott a Nokia régóta várt új bemutatója, és szerencsére nem kellett csalódnunk, minden a várakozások szerint történt. Az Nokia első igazán fontos bejelentése a mai napon az volt, hogy a Nokia 6 globálisan is megjelenik. A mobil Kínában hatalmas siker lett, és egész biztos, hogy más piacokon is népszerű lesz. Röviden a mobilról: A fémházas Nokia 6 egy 5.5 colos Full HD ... Tovább »

BRÉKING: Visszatér a Nokia 3310

nokia-3310

Az egyik legismertebb és legmegbízhatóbb mobilos kiszivárogtató jóvoltából kiderült, hogy milyen új mobilokkal készül a Nokia. A hamarosan megrendezésre kerülő MWC expón három készüléket is leleplezhet a vállalat, ezek közül az egyik a Nokia 3310 felújított változata lesz! A friss híreket Evan Blass (@evleaks) tette közzé, és ő nagyon ritkán szokott tévedni, általában hiteles információkat közöl. Nézzük mire számíthatunk! A ... Tovább »

A Nokia nem trükközik, valóban hatalmas a kereslet a Nokia 6-ra

Már többször beszámoltunk róla, hogy rengetegen akarnak Nokia 6-ot venni, a vállalat nem tud lépést tartani az igényekkel, azonban többen megvádolták őket, hogy a kínai gyártók szokásos stratégiáját követik, és az egész csak látszat. A telefont forgalmazó HMD most reagált a vádakra. A kínai gyártóknál az a bevett stratégia, hogy az új készülékekből a normál megjelenés előtt egy-egy villám kiárusítás (vagyis “flash ... Tovább »

Hatalmas az érdeklődés a Nokia 6 iránt

A Nokia név visszatért teljes életnagyságában a mobilpiacra, az első hivatalossá vált új okostelefon pedig a Nokia 6 volt. A nemrégiben bemutatott mobil hallatlan népszerűségnek örvend, milliós nagyságrendű vásárló vár arra, hogy vehessen belőle. A telefon a forgalomba kerülésének napján kevesebb, mint 60 másodperc alatt elfogyott, és azóta 1.4 millió ember várja, hogy újra készleten legyen a finnek mobilja. A szám a regisztrációkat ... Tovább »

Egy perc alatt elfogyott a Nokia 6

Ahogy az várható volt, a mai napon megjelent a Nokia 6 Kínában, de nem sokáig lehetett megvásárolni, ugyanis 60 másodperc alatt elkapkodták az összeset. Azt nem tudni, hogy pontosan hány darab talált gazdára, de korábban arról lehetett hallani, hogy több, mint 1 millióan regisztráltak elő a készülékre. Arról egyelőre nincs infó, hogy mikor lesz újra készleten a telefon. Egyébként nem csoda a ... Tovább »

Nokia 6 kicsomagoló és bemutató videó

A Nokia 6 lett az első új Nokia mobil Android 7.0-val, és a piacra kerülésre már nem is kell sokat várni, bár egyelőre csak Kínában lesz kapható. Később számítani lehet európai megjelenésre is, így mindenképpen érdemes megnézni az egyik első bemutató videót a készülékről. A TechDroider már kapott is egy tesztpéldányt, így az elsők között készíthettek kicsomagoló, illetve bemutató videót ... Tovább »