Decemberben jöhet a Samsung Galaxy S7

5

Most még a legtöbb Samsung rajongó természetesen a Galaxy Note 5-öt várja, ami napokon belül bemutatásra kerül, de már a Galaxy S7-ről is lehet érdekes híreket hallani. Az egyik ilyen értesülés szerint decemberben mutatják majd be a következő zászlóshajót.

Korábban már beszémoltunk róla, hogy a Samsung hamarabb elkezdte a Galaxy S7 munkálatait, és emiatt hamarabb is érkezhet a készülék. Akkor még úgy gondoltuk, hogy erre elég kicsi az esély, hiszen eddig mindig február-március környékén mutatták be a széria új tagjait, de azóta sok minden megváltozott. Kiderült például, hogy a Note 5 is hamarabb érkezik, mint vártuk.

Az AsiaToday friss beszámolója szintén azt erősíti meg, hogy még idén bemutatják a Galaxy S7-et, ami részben egy új fejlesztési metódusnak lesz köszönhető. A Samsung állítólag átváltott az agilis módszertanra, ami egy teljesen új szemlélet, és manapság egyre több vállalat használja a különböző projektek megvalósításánál. A pontos részletekbe most nem mennék bele, de az – egyébként vitatott – metódus elvileg sokkal rugalmasabb, könnyebben módosítható és tesztelhető fejlesztést eredményez, és emberközpontúbb, mint például a korábban használt “vízesés” módszertan. Ez utóbbinál ha befejeznek egy fejlesztési fázist, akkor azon utólag már nem, vagy csak nagyon nehézkesen lehet módosítani, az agilis fejlesztésnél azonban különböző modulokra építik a projektet, és ezeken később is lehet változtatni. Az is hozzátartozik a szemlélethez, hogy nem a dokumentációra, hanem a sokkal kézzelfoghatóbb, működő prototípusokra helyezik a hangsúlyt.

Mindez azt eredményezi a jelentés szerint, hogy a Samsung már decemberben be fogja mutatni a Galaxy S7-et, ami így talán már karácsonyra a boltok polcaira kerül.

SamMobile

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

A Napidroid.hu alapítója.

NapiDroid