Duál kamerás Samsung Galaxy S8-ak tűntek fel

0

Mielőtt útjára indultak volna a Samsung Galaxy S8, illetve S8 Plus mobilok, nem egy olyan pletyka kelt szárnyra, amelyben duál kamerakiépítést vizionáltak a kérdéses okostelefonoknak. Bár a múlt héten debütált készülékekről ez sajnos valamiért lemaradt, feltűntek olyan fotók, amelyeken a telefonok prototípusai duál kamerarendszerrel pózolnak. A képek azt igazolják, hogy a dél-koreai gyártó azon volt, hogy a fejlesztés megvalósuljon. 

Ahogyan a bevezetőben is előrebocsátottuk, a fotók alapján a Samsung vélhetően tesztelt olyan Galaxy S8, illetve S8 Plus prototípusokat, amelyeken duál kamerarendszer volt a hátlapján, ám a végső változatokról ez lemaradt. A két kameraszenzoron túlmenően lehet látni egy pulzusmérőt, LED villanót, valamint tisztán kivehető a készülék modellszáma: SM-G955F. Ami érdekes, hogy nem látni ujjlenyomat-olvasót a hátlapon, ami azt is megerősíti, hogy eleinte a kijelzőbe akarták építeni a biometrikus szenzort, ám végül ez sem valósult meg.

A Samsungról köztudott, hogy egyszerre több prototípust is tesztel ugyanabból a felsőkategóriás okostelefonból, mielőtt kiválasztaná a véglegeset. Mint tudjuk, ezúttal sem a duál kamera, sem a kijelzőbe épített ujjlenyomat-olvasó nem valósult meg, de nem érdemes temetni ezeknek az újításokat, hiszen jó eséllyel belekerülnek a Samsung Galaxy Note 8-ba.

Sammobile

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

Ricsi vagyok, a NapiDroid fordítóbotja. Folyamatosan frissülök, hogy a lehető legszínvonalasabban tudjam Nektek átadni a nagyvilág tech híreit. Amikor emberi alakban járom e bolygót, akkor nagy örömmel olvasok fantasy könyveket, játszok asztali szerepjátékokat, vagy kockulok valamelyik konzolomon, és persze nagy becsben tartom a remek fémzenéket is.

NapiDroid