Durva hardverrel jöhet az LG V30

0

Hála a Samsungnak az LG G6-nak nem fog megadatni a lehetőség, hogy Qualcomm Snapdragon 835-tel, vagyis az idei év zászlóshajókba szánt lapkájával kerüljön forgalomba. Ennek ellenére azt javasoljuk az LG rajongóknak, ne kámpicsorodjanak el, mert egy másik idei csúcsmobil már ezzel a chipsettel fog debütálni a gyártótól. Az LG V20 utódjáról van szó.

Az LG V30-cal kapcsolatos értesülések Kínából erednek, a népköztársaság berkeiből mondhatni már standard módon szivárognak ki a telekommunikációval kapcsolatos pletykák. Azon túlmenően, hogy az LG V30 belsejébe Snapdragon 835-öt vizionál, az új szóbeszéd más örömteli tényeket is állít.

LG V20

A készülék elől-hátul duál kamera kiépítéssel büszkélkedhet majd, a burkolat alatt pedig nem kevesebb, mint 6 GB RAM fog dolgozni. A készülék sokkal fejlettebb DAC csipet kaphat, mint az elődje. A forrás állítása szerint a telefonnak nem lesz több rejtélyes funkciója, bár ezt az állítást nem magyarázza meg.

LG V20

Ami a készülék elérhetőségét és érkezését illeti, annyit tudni, hogy a mobil 2017 második félévében debütál. Korábbi pletykák azt állították, hogy a telefonnak nem lesz másodlagos kijelzője, de azt valami annál is jobbra fogják lecserélni. Persze a fentiek mindegyike megerősítetlen szóbeszéd, tehát a szokásos fenntartásainkat továbbra se tartsuk magunktól messze.

GSMArena

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

Ricsi vagyok, a NapiDroid fordítóbotja. Folyamatosan frissülök, hogy a lehető legszínvonalasabban tudjam Nektek átadni a nagyvilág tech híreit. Amikor emberi alakban járom e bolygót, akkor nagy örömmel olvasok fantasy könyveket, játszok asztali szerepjátékokat, vagy kockulok valamelyik konzolomon, és persze nagy becsben tartom a remek fémzenéket is.

NapiDroid