Egy áttörés akár 400%-kal tisztább telefonkijelzőket eredményezhet!

0

A nanotechnológia segítségével Stephen Chou professzor 175%-al megnövelte a napelemek hatékonyságát 2012-ben, most pedig a LED technológiát fejlesztette tovább. Nem csak tartósabbá és hatékonyabbá tette, hanem azt is elérte, hogy a panelek képe ötször tisztább legyen. 

Mondanunk sem kell, ez az újítás főleg az okostelefon felhasználóknak bír óriási jelentőséggel. Jelenleg a LED által generált fénynek csak a 2-4%-a az, ami a dióda által ténylegesen kibocsátott. Ez a fényt fakóvá teszi és a panel élettartamát is rövidíti, mert a belsejében hő termelődik. A tudósok képesek voltak a LED-ek által kibocsátott fényt 38%-osra növelni, ezzel viszont létrejött egy háttérfény, ami meg a képet tette homályossá.

Stephen Chou Professzor

Chou zsenialitása itt kapott szerepet, ugyanis a professzornak sikerült egy nanotechnológiai szerkezettel ezt a környezeti fényt kiküszöbölni, ami által a kibocsátott fény 60%-ossá válik, a kontrasztarány pedig 400%-al – igen jól olvasod – javul. Nem mellesleg a hőkibocsátás is megszűnik a procedúra által, így a panel élettartama jelentősen növekszik.

A tesztelések egyelőre zajlanak, a szabadalmakat be kell jegyeztetni, és még hosszú az út, ami a laboratóriumból az okostelefon kijelzőjéig vezet. Viszont a technológia már létezik, és csak idő kérdése, hogy eljusson a felhasználókhoz.

PhoneArena

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

Ricsi vagyok, a NapiDroid fordítóbotja. Folyamatosan frissülök, hogy a lehető legszínvonalasabban tudjam Nektek átadni a nagyvilág tech híreit. Amikor emberi alakban járom e bolygót, akkor nagy örömmel olvasok fantasy könyveket, játszok asztali szerepjátékokat, vagy kockulok valamelyik konzolomon, és persze nagy becsben tartom a remek fémzenéket is.

NapiDroid