Egy kínai mobilba kerülhet az első kijelzőbe épített ujjlenyomat-olvasó

0

Mér régóta mennek a pletykák, hogy a nagy gyártók (főleg a Samsung és az Apple) olyan telefonkijelzőn dolgoznak, amelybe bele van építve az ujjlenyomat-olvasó. Vártuk ezt a fícsört a Galaxy S8 család tagjainál, aztán mégsem lett belőle semmi, és utána leginkább a Note 8-ról pletykálták a megjelenítőbe szerelt biometrikus szenzor meglétét. Hasonlókat beszélnek az Apple következő okostelefonjáról is, de lehetséges, hogy mégsem a nagyok aratják le a babérokat, hanem egy kínai gyártó.

Egy friss kínai eredetű jelentés szerint a Vivo lehet az első, amely megteszi a fentebb taglalt lépést, maga mögé utasítva a nagyokat. A vállalat neve hazánkban talán kevésbé ismert, de világszinten benne van a TOP 5-ben az eladási mutatók alapján, tehát nem egy kis gyártóról van szó.

A Vivo-nak állítólag már van kész prototípusa kijelzőbe épített ujjlenyomat-olvasóval, erről egy kiszivárgott fotó is tanúskodik.

A kép egyébként egy nemrég napvilágra került videóból lett kivágva. Ismert ázsiai szakértők szerint a Vivo június 28-án egy vadonatúj készülékkel fog előrukkolni, ami akár a szóban forgó, újféle szenzorral ellátott okostelefon is lehet. Szeptember környékén az Apple is bemutathatja a saját megoldását, a Samsungról viszont az a hír járja, hogy egyelőre feladta ilyen jellegű terveit, és ez az újítás nem kerül bele a Galaxy Note 8-ba.

via TechlaborAndroidAuthority

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

Ricsi vagyok, a NapiDroid fordítóbotja. Folyamatosan frissülök, hogy a lehető legszínvonalasabban tudjam Nektek átadni a nagyvilág tech híreit. Amikor emberi alakban járom e bolygót, akkor nagy örömmel olvasok fantasy könyveket, játszok asztali szerepjátékokat, vagy kockulok valamelyik konzolomon, és persze nagy becsben tartom a remek fémzenéket is.

NapiDroid