Sony Xperia M4 Aqua – Egyből Android 6.0-ra frissül

1

Tavaly júniusban a Sony közzétette több készülék nevét is, amelyek majd megkapják az Android 5.1 Lollipop frissítést. Akkor a listán nem volt ott az Xperia M4 Aqua, ami már csak azért is lehetett furcsa, mert a mobil alig három hónapos volt akkor. A nyalókás rendszer 5.1-es verzióját már nem is fogja megkapni, de a Sony megerősítette, hogy a legfrissebb Marshmallow-t viszont igen. 

A vízálló középkategóriás telefon októberben feltűnt egy másik összesítésen is, ahol már olyan mobilok társaságában volt látható, amelyek részesülnek a legaktuálisabb, 6.0-s frissítésben. A japán vállalat most pedig hivatalosan is megerősítette, hogy az 5.1 helyett egyből az új rendszert kapja majd az Xperia M4 Aqua. A bejelentés a Twitteren történt, ahol egy tulajdonos kérdésére válaszoltak a Sony munkatársai. Azt azonban sajnos nem említették, hogy mikor lesz elérhető az update.

m4 aqua marshmallow

Persze, ha a Sony megígérte, akkor hamarosan minden bizonnyal meg is érkezik az új szoftver, bár egyelőre csak az Xperia Z5 kapta meg a 6.0-t a gyártó készülékei közül, és ez sem minden országban.

GSMArena

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

Ricsi vagyok, a NapiDroid fordítóbotja. Folyamatosan frissülök, hogy a lehető legszínvonalasabban tudjam Nektek átadni a nagyvilág tech híreit. Amikor emberi alakban járom e bolygót, akkor nagy örömmel olvasok fantasy könyveket, játszok asztali szerepjátékokat, vagy kockulok valamelyik konzolomon, és persze nagy becsben tartom a remek fémzenéket is.

NapiDroid