Elérhető Androidra a Microsoft Cortana béta verziója

1

Aki követi a Windows 10-zel kapcsolatos híreket, az már biztosan hallott Cortanáról. A virtuális asszisztens az egyik legnagyobb újítása a Microsoft új operációs rendszerének, amely nem csak számítógépeken, hanem okostelefonokon is elérhető lesz, ezáltal megkönnyítve a két platform közötti kommunikációt. Habár a szoftvernek csak a Windows 10 mobil verzióját futtató Lumia készülékeken lesz minden funkciója elérhető, hiszen ott tud teljesen beépülni az operációs rendszerbe, azért az Androidos telefonokon is megéri majd használni. Aki pedig nem bír várni a végleges verzió megjelenéséig, az most kipróbálhatja a bétát. 

Aki gondolkodik a Cortana előzetes verziójának kipróbálásán, annak szeretném tudtára adni, hogy béta létére vannak még hibák az alkalmazásban, valamint a design is valószínűleg változni fog. Nekem például eleve rosszul kalibrálta be magát, ezért gyakran rossz helyen érzékeli a tapintásomat, illetve nem is érhető el minden funkció. Aki pedig magyar nyelvet keres, az sajnos szintén csalódni fog.

Microsoft-Cortana

Azonban akiket mindez nem zavar, azok kaphatnak egy jó betekintést a programba. A használatához először le kell töltenünk az appot a megadott linkről, majd a mobilunkon engedélyezni az ismeretlen forrásokból származó alkalmazásokat. Amint ez sikerült, telepítsük a fájlt, és már indíthatjuk is. A program használatához szükségünk lesz egy Microsoft-fiókra, valamint meg kell adnunk egy becenevet is Cortanának.

Az alkalmazás hasonló dolgokra képes, mint a Google Now. Aki használta már a keresőóriás megoldását, azt nagy meglepetés nem fogja érni. Hasonlóan tudunk hívásokat indítani, emlékeztetőt beállítani, hangalapú kereséseket folytatni stb. Továbbá különböző kártyaszerű megjelenítésben kapunk híreket, amiket jelenleg amerikai hírcsatornák biztosítanak.

Az appot erről a linkről szerezhetitek meg.

PhoneArena

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

A Napidroid.hu egyik legújabb és legfiatalabb szerkesztője.

NapiDroid