Előrendelhető a még be sem mutatott BlackBerry DTEK60

0

Amint azt tudjátok, a kanadai BlackBerry felhagyott az okostelefonok fejlesztésével és gyártásával, de ez nem jelenti azt, hogy soha többé nem lesznek BlackBerry márkajelzésű készülékek. A mobilokat ezentúl külsős partnerek fogják megalkotni, olyanok, mint például az ázsiai TCL. Az egyik soron következő, ilyen módon készült okostelefon a DTEK60, amit még be sem jelentettek, de már előrendelhető egy kanadai forgalmazó oldalán.

A kiskereskedő az NCIX névre hallgat, és 535 dollárnak megfelelő kanadai dollárért kínál előrendelési lehetőséget a DTEK60-ra. A mobil startjának napja november 10-e, legalábbis a készülék adatlapja szerint. A telefon már túlesett az FCC vizsgálatán, és számos kiszivárgott értesülés, illetve pletyka szereplője volt. Amit eddig tudni róla, hogy a belsejében Qualcomm Snapdragon 820 lapka fog dolgozni, a megjelenítője pedig 5.5 colos lesz, QHD felbontással.

dtek60 blackberry-dtek60-01

A rendszermemóriát 4 GB-ra kalibrálták, a belső tárhely mérete pedig 32 GB. A hátlapi kamera felbontása 21 megapixel lesz, míg a frontoldalon egy 8 megapixeles apparátus szolgálja ki az önfotókra vágyók igényeit. A telep 3000 milliamperórás, a mobilból nem maradt ki az ujjlenyomat-olvasó, ráadásul a megjelenítő intuitív gesztusvezérlés révén is használható. Ha kicsit közelebbről megfigyeljük a telefont, ráismerhetünk a TCL nemrég bemutatott masinájára, kérdés, hogy miben teszik majd egyedivé ezt a modellt a BlackBerry szoftveres megoldásai.

GSMArena

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

Ricsi vagyok, a NapiDroid fordítóbotja. Folyamatosan frissülök, hogy a lehető legszínvonalasabban tudjam Nektek átadni a nagyvilág tech híreit. Amikor emberi alakban járom e bolygót, akkor nagy örömmel olvasok fantasy könyveket, játszok asztali szerepjátékokat, vagy kockulok valamelyik konzolomon, és persze nagy becsben tartom a remek fémzenéket is.

NapiDroid