Ennyibe fog kerülni az újra kiadott Samsung Galaxy Note 7

2

A Samsung Galaxy Note 7 körül volt a tavalyi év legnagyobb okostelefonos fiaskója, amelyet a készülék akkumulátora okozott. Viszont miután a probléma oka kiderült, a gyártó úgy találta, annak orvosolása után semmi akadálya nincs a telefon újbóli forgalomba kerülésének. Most már azt is tudjuk mikor és mennyiért kerülhetnek újra a boltok polcaira a felújított Note 7-es modellek. 

Természetesen abban semmi meglepő nincs, hogy a mobil első körben a vállalat hazájában lesz kapható, mégpedig júniustól kezdődően. Egy ilyen készülék ára átszámítva 620 dollár (~177 ezer forint) lesz, ami 255 dollárral kevesebb, mint amennyiért tavaly a telefont piacra dobták.

Nyilván ebből még nem lehet kitalálni, hogy más országokban mennyibe fog kerülni az okostelefon, de a koreai modellek árából lefaragtak 30 százalékot, és lehetséges, hogy másutt is így lesz.

A felújított Galaxy Note 7 készülékek kisebb akkumulátorral kerülnek forgalomba, ami minden bizonnyal 3200 milliamperórás lesz. Az eredeti telepméret egyébként 3500 milliamperóra volt.

Állítólag körülbelül 300 ezer felújított Samsung Galaxy Note 7 kerül forgalomba Dél-Koreában abból a 3 millióból, amit visszahívtak. A terméket valószínűleg Samsung Galaxy Note 7R (azaz Refurbished) néven fogják piacra dobni.

GSMArena

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

Ricsi vagyok, a NapiDroid fordítóbotja. Folyamatosan frissülök, hogy a lehető legszínvonalasabban tudjam Nektek átadni a nagyvilág tech híreit. Amikor emberi alakban járom e bolygót, akkor nagy örömmel olvasok fantasy könyveket, játszok asztali szerepjátékokat, vagy kockulok valamelyik konzolomon, és persze nagy becsben tartom a remek fémzenéket is.

NapiDroid