A 10 legfurcsább (legcsúnyább) Samsung mobil!

0

A Samsung jelenleg a világ legnagyobb mobilgyártója, és nem véletlenül érte el hatalmas sikereit. Voltak azonban olyan próbálozásai is, amik nem mindig váltották be a hozzájuk fűzött reményeket, sőt néha egy igazi rondaság lett az eredmény.

A kövezkezőkben 10 olyan készüléket mutatunk be, amik furcsák, érdekesek, vagy csak simán csúnyák. Ezek is a Samsung történelmének részei, ráadásul elég szórakoztató is végignézni a listát. :)

 

1. Samsung SGH-P300

SGH-P300

Könnyen összetévbeszthető az SGH-P300 egy számológéppel, de ne dőljünk be a külsőnek, ez egy mobiltelefon.  A 2005 végén kiadott készülék 8.9mm-ével elég vékonynak számított, és az 1.8 colos 220×176 pixeles színes kijelzője se volt rossz, ráadásul 1.8 megapixeles villanós kamerát is kapott. A készülék egy bőr tokkal jött, amiben egy extra akkumulátor is helyet kapott, de a legnagyobb haszna az volt, hogy eltakarta a készülék nem éppen megnyerő elejét.

 

2. Samsung SGH-E910 Serene

SGH-E910

A Samsung Serene is egy mobiltelefon, mégpedig a furcsább fajtából. A megjelenést nem tudjuk mire vélni, valószínűleg túl sok gyakorlati haszna nem volt egy kör alakú billenyűzettel szerelt, kihajtható púderdoboznak. A kijelző mérete 2.1 colos volt, és 320×240 pixeles kijelzővel rendelkezett. Az előző mobilhoz hasonlóan ez is 2005 végén került a piacra, és az ára nem kevesebb, mint 1000 dollár volt.

 

3. Samsung SGH-P310 CardFon

SGH-P310

Az SGH-P310 sokban hasonlít a már korábban bemutatott elődjére, és valamivel szebb is talán a maga nemében. A 1.8 colos kijelző felbontása 320×240 képpontra nőtt, a kamera felbontása pedig 2 megapixelre. Természetesen itt is megvan a praktikus kihajtható bőr tok.

 

4. Samsung UpStage SPH-M620

SPH-M620

Nagyon érdekes készülék a 2007-ben megjelent SPH-M620 is. Ez tulajdonképpen egy kétoldalú eszköz, mivel az egyik oldala egy mobil, a másik pedig egy MP3 lejátszó. A telefonálásra alkalmas oldalon volt a numerikus billentyűzet, valamint felette egy kisebb, 1.4 colos 176×65 pixeles kijelző. Az MP3 lejátszóra hasonlító fele a készüléknek pedig érintésérzékeny zenevezérlő gombokat kapott, valamint egy nagyobb, 2.1 colos  220×176 pixeles kijelzőt.

 

5. Samsung SGH-F520

SGH-F520

Az SGH-F520 sem egy nagy szépség, ezért nem is nagyon sajnáljuk, hogy az utolsó pillanatban meggondolták magukat a Samsungnál, es leállították a gyártását. A specifikációt tekintve egyébként nem lett volna egy rossz mobil 2007-ben, mivel a 2.8 colos kijelzője 480×272 képponttal bírt, volt benne egy 3 megapixeles kamera, és még a HSDPA adatkapcsolatot is támogatta.

 

6. Samsung Juke

Samsung-Juke

Akár joke-nak is lehet olvasni a telefon nevét, ami ugye viccet jelent, de ezt a mobilt nem annak szánták. A keskeny, de meglehetősen vastag (21mm) készülék a zenekedvelőket célozta meg. Az 1.6 colos kijelző mellett külön zenevezérlő gombjai voltak, a numerikus billentyűzet pedig el volt rejtve, és a készülék egyik felének kihajtásával bukkant elő. A dátum még mindig 2007.

 

7. Samsung SCH-i760

SCH-i760

A következő versenyző egy Windows Mobile rendszert futtató készülék, ami a maga idejében (2007-2008) viszonylag népszerűnek számított, Volt kicsúsztatható QWERTY billentyűzete, és egy 2.8 colos QVGA érintőképernyője is.

 

8. Samsung Serenata

Samsung-Serenata

 

Elég érdekesre sikerült a következő mobil is: ha szétcsúsztatjuk, akkor egy viszonylag nagy hangszóró jön elő, cserébe viszont nem kapunk normális billentyűzetet, csak egy kerek navigációs eszközt. A 2.3 colos 240×240 pixeles kijelzője pedig nem volt érintős.

 

9. Samsung B3310

B3310

A belépő szintű B3310 elég népszerű volt 2009-ben, mivel egy áltagember is megengedhette magának. 2 colos QVGA kijelzője mellett volt egy kicsúsztatható QWERTY billentyűzete, valamint furcsa, 45 fokos szögben álló numkerikus gombokkal is rendelkezett, amik szélen helyezkedtek el egymás alatt.

 

10. Samsung SPH-N270 Matrix

SPH-N270-Matrix

A Samsung Matrix még a 2003-as Matrix filmből lehet ismerős, ugyanis itt használták az egyik prototípusát. Később limitált példányszámban kereskedelmi forgalomba is került, de érthető okoknál fogva, nem adtak el belőle túl sokat. A készülék célja egyébként az volt, hogy bemutassa a mobiltelefonok jövőjét, de szerencsére más irányt vett a fejlődés, és mostanában senki sem rohangál ehhez hasonlóval :)

PhoneArena

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

A Napidroid.hu alapítója.

NapiDroid