Fájdalmas tesztnek vetették alá a kijelzőbe épített ujjlenyomat-olvasót

0

A kijelző alá épített azonosító lesz az idei év egyik nagy durranása, és most megtudhatjuk, amire a legtöbben kíváncsiak, hogy vajon a karcolások után is működőképes marad-e az érzékelő.

Az alany természetesen a Vivo X20 Plus UD volt, hiszen ez a világ első készüléke, ami megkapta az újítást. Az elkövető a már több ilyen tesztet is készítő JerryRigEverything csatorna videósa, és már előre szólunk, nagyon nem kíméli a készüléket.

A szokásos karcolással kezd, és az nem meglepetés, hogy a 6. keménységi szinttől már láthatóak a kisebb karcok. Ami pozitívum, hogy ezek nem befolyásolják az azonosítást, és tökéletesen teszi a dolgát a kijelző alá épített ujjlenyomat-olvasó. Ez nagyon jó hír, hiszen nem kell majd aggódnunk a használatból fakadó apróbb karcok miatt.

Érdekesség még, hogy elmondja a videóban, miszerint ez egy optikai olvasó, szemben a legtöbb megoldással, ami kapacitív elven működik.

A telefont egyébként elég durva behatásoknak teszi ki, ám az a nyílt lángot, és a hajlítást is jól viseli. Ezután sajnos azonban olyan durván elkezdi karcolni a kijelzőt, hogy többé nincs lehetőség az azonosító tesztelésére, mivel elreped a Gorilla Glass, és a képernyő is teljesen tönkremegy.

Forrás: Gsmarena

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

NapiDroid