Fél éves a NapiDroid.hu!

0

Pontosan fél éve, azaz 2013. november 6-án került ki az első cikk az oldalunkra. Akkor még csak egy egyszerű blognak indult az egész, és részben ma is az, de mégis olyan népszerűségre tett szert a Napidroid, amire egyáltalán nem számítottunk eleinte.

Nézzünk egy kis statisztikát! Hat hónap alatt több mint 300 cikk született, ami hatalmas munka eredménye. Már az induláskor is az volt a cél, hogy az oldal nevéhez hűen minden napra jusson valami friss írás, mostanra pedig van, hogy 5-6 cikk is kikerül egy nap. A hétvégék és az ünnepnapok sem telnek el friss hírek nélkül, ilyenkor is igyekszünk mindig olvasnivalót biztosítani.

A látogatók számának gyors növekedése minket is meglepett. Az első nagy mérföldkő február környékén történ, amikor is három hónappal az indulás után már átléptük átlagosan az 500-as napi olvasószámot. Persze az igazi növekedés csak ezután indult meg, és végül eljutottunk oda, hogy áprilisban már a 70.000-nél is többen olvastak minket, és azóta nem volt olyan nap, hogy 1000 alá csökkent volna a látogatottság!

Mára tehát az egyik legolvasottabb magyar androidos blog lettünk, amit elsősorban Nektek köszönhetünk, akik követtek minket! :) 

Fontos szerepet játszik a Facebook oldalunk, ami már több, mint 5000 rajongót számlál. Persze ez a szám semmit sem jelent önmagában, mivel az számít igazán, hogy egy rendkívül aktív táborunk van. Ezen felül pedig egyre több időt fordítunk a Google Plus-ra is, ami igazán szívügyünk. Itt is egyre népszerűbb az oldal, de még van hová fejlődni, ezért ha van 10 másodperc szabadidőd, akkor nyomj a “Követés” gombra Google+ oldalunkon, nem fogod megbánni! :)

google-plus

Még egyszer köszönjük mindenkinek, aki olvas minket, csak így tovább! :)

Megosztás

About Author

A Napidroid.hu alapítója.

NapiDroid