Feltűnt a színen az Oppo A79

0

Az Oppo-nál sem pihennek a mérnökök, és most is dolgoznak egy újabb okostelefonon, amelynek 18:9-es képarányú kijelzője lesz és decens hardvere. Az Oppo A79 már feltűnt a TENAA adatbázisában, most pedig friss renderképek érkeztek.

Vékony kerettel szegélyezett szinte a teljes előlapot elfoglaló kijelzőt láthatunk, ami mellett már nem volt hely ujjlenyomat-olvasónak, így azt a hátlapra helyezték a telefon tervezői. A keret jobb oldalán megtalálni a bekapcsoló gombot, míg a hangerőszabályzók a bal oldalon foglalnak helyet. Az Oppo A79-ből nem maradt ki a 3.5 mm-es jack aljazat sem, így kedvenc fülesünket nem kell lecserélni vezeték nélkülire, ha ezt a mobilt választjuk. A töltés USB-C csatlakozón keresztül fog zajlani.

Korábbi képek:

A már emlegetett kijelző képátlója 6.01 col, a felbontás pedig 2160×1080 képpont, vagyis Full HD+. A burkolat alatt a MediaTek MT6763T (Helio P23) processzor dolgozik 4 GB RAM-mal, valamint egy 64 GB-os belső tárhellyel megtámogatva. A telep kapacitása állítólag 2900 milliamperóra, és a mobil várhatóan november 30-án fog bemutatkozni, az ára pedig valahol 360 dollár körül alakulhat.

GizChina

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

Ricsi vagyok, a NapiDroid fordítóbotja. Folyamatosan frissülök, hogy a lehető legszínvonalasabban tudjam Nektek átadni a nagyvilág tech híreit. Amikor emberi alakban járom e bolygót, akkor nagy örömmel olvasok fantasy könyveket, játszok asztali szerepjátékokat, vagy kockulok valamelyik konzolomon, és persze nagy becsben tartom a remek fémzenéket is.

NapiDroid