Felvásárolhatják az egyik legnagyobb mobilprocesszor gyártót

0

A Qualcomm nevét leginkább a processzorok miatt szoktuk emlegetni, ugyanakkor az amerikai cég az egyik legnagyobb modemgyártó is egyben. A tech óriás hamarosan új tulajdonoshoz kerülhet, ugyanis a Broadcom a felvásárlását tervezi 130 milliárd dollárért.

Az ajánlat értelmében 70 dollár járna minden egyes részvényért 33 százalékos prémiummal, habár azóta a QCOM részvények árai megemelkedtek. Ha nyélbe ütik az üzletet, akkor ez lesz a valaha volt legnagyobb tech akvizíció, amivel az új vállalatcsoport azonnal globális harmadik lenne közvetlenül az Intel és Samsung után. A Broadcom a Qualcomm és az NXP éves bevételei idén 51 milliárd dollárt kóstálhatnak, feltéve, hogy a Qualcomm sikeresen befejezi az NXP felvásárlását.

Az NXP (holland félvezetőgyártó) részvényesei egyébként nincsenek túlságosan elragadtatva, szerintük alulértékelik a céget, és európai szabályzó szervezetek vizsgálják a felvásárlást. A Broadcom nyilatkozata szerint mindenképpen megveszik a Qualcomm-ot, az NXP-vel együtt vagy anélkül, így az ő előzetes akvizíciójuk irreleváns a felvásárlási szándékaik szempontjából. Persze a Qualcomm saját befektetői sem elégedettek az ajánlattal, mivel úgy vélik, az alábecsüli vállalatuk értékét.

A Snapdragon lapkák gyártója meggyengült az utóbbi időben, sajnos eléggé rájár a rúd mostanában a felvezető manufaktúrára. Egymilliárd dolláros büntetéssel néznek farkasszemet egy Apple-el vívott pereskedésben, ami megfizetetlen jogdíjak miatt robbant ki. Az almás gyártó ráadásul le szándékozik cserélni a Qualcomm modemeket, illetve bizonyos jelenlegi termékeikben már most is Intel megoldás található.

A Broadcom is részese volt a mobil iparágnak, aztán 2014-ben lehúzták a rolót. A céget később felvásárolta a szingapúri központú Avago Technologies 37 milliárd dolláros áron, a vállalat pedig azóta a Broadcom nevet használja. A gyártó állítólag vissza akarja helyezni a főhadiszállását az Egyesült Államokba, a szóbeszéd szerint az akvizíció mögött ez lehet a legfőbb indok.

GSMArena

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

Ricsi vagyok, a NapiDroid fordítóbotja. Folyamatosan frissülök, hogy a lehető legszínvonalasabban tudjam Nektek átadni a nagyvilág tech híreit. Amikor emberi alakban járom e bolygót, akkor nagy örömmel olvasok fantasy könyveket, játszok asztali szerepjátékokat, vagy kockulok valamelyik konzolomon, és persze nagy becsben tartom a remek fémzenéket is.

NapiDroid