Hajlított kijelzős és sima Galaxy Note 4 is lesz!

0

Két változatban jön majd a Samsung Galaxy Note 4. Az egyik hagyományos, a másik pedig hajlított kijelzővel fog rendelkezni. Legalábbis egy friss Dél-Koreai jelentés szerint.

Valószínűleg a hagyományos Note 4-et a nagyobb tömegeknek szánják, míg a hajlított változat csak korlátozott számban lesz kapható. Ez többek között annak is köszönhető, hogy még nem állnak készen arra, hogy nagy tömegben állítsanak elő ilyen hajlított paneleket.

samsung-galaxy-round

A hajlított panel hasonlíthat majd a korábbi Galaxy Round-ban lévőhöz (fent), de az is lehet, hogy a három oldalú YOUM kijelző (lent) köszön majd vissza, amit eddig csak prototípus formájában láthattunk.

Samsung-Flexible-Display-Youm

A friss hírek megerősítik azt a korábbi információt, miszerint a Note 4 szeptemberben lepleződik majd le a berlini IFA kiállításon, ahol a Samsung több mint 6000 négyzetméteres területen mutatja be új készülékeit. Az újdonságok között szerepelhet egyébként egy Google Glass vetélytárs is.

GSMArena

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

A Napidroid.hu alapítója.

NapiDroid