Hamarosan jöhet a Qualcomm Snapdragon 845

0

Az okostelefonos világ elég centralizált, legalábbis ami a különféle csúcskategóriás készülékeket és azok processzorait illeti. Az idei év slágere ilyen szempontból a Qualcomm által gyártott Snapdragon 835 volt, amit a Snapdragon 845 fog követni, és az új chipset hamarosan hivatalosan is bejelentésre kerül.

A lapkakészletről úgy hírlik, hogy többek között a Samsung Galaxy S9 meghajtásáért is felelni fog, ráadásul a koreai gyártó már megint rátette a kezét az első szállítmányokra a pletykák szerint. A legfrissebb értesülések alapján az amerikai felvezetőgyártó decemberben mutatja be az új felsőkategóriás chipsetet a Snapdragon Technology Summit rendezvény keretein belül. Az eseményt december 4. és 8. között tartják majd Mauin, Hawaii állam területén.

Az információt egy kiszivárgott meghívóból hámoztuk ki, amit a Weibo közösségi portálon tett valaki közkinccsé. A Snapdragon 835 idén januárban lett hivatalosan bemutatva a CES expón, szóval az új modell egészen hamar érkezik. Persze az érkezés egy erős szó, hiszen jövő tavaszig nem fogunk látni olyan készüléket, amelybe ez a chipset kerül.

GSMArena

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

Ricsi vagyok, a NapiDroid fordítóbotja. Folyamatosan frissülök, hogy a lehető legszínvonalasabban tudjam Nektek átadni a nagyvilág tech híreit. Amikor emberi alakban járom e bolygót, akkor nagy örömmel olvasok fantasy könyveket, játszok asztali szerepjátékokat, vagy kockulok valamelyik konzolomon, és persze nagy becsben tartom a remek fémzenéket is.

NapiDroid