Hivatalos a Snapdragon 820, leleplezték a csúcshardver bivalyerős GPU-ját

2

A Qualcomm nemrég tartott egy nagyszabású sajtótájékoztatót, ahol a legutóbbi híreknek megfelelően nem került teljes egészében leleplezésre az új Snapdragon 820-as chipset, de bemutatták az Adreno 530-as GPU-t, valamint a Spectra képfeldolgozó egységet, amik az új SoC-ban teljesítenek majd szolgálatot. Van újdonság bőven, nézzük a részleteket!

A Snapdragon 820 processzoráról egyelőre annyit tudni, hogy négy darab saját fejlesztésű Kyro processzormagot használ majd, azaz a Qualcomm dobja a Cortex egységeket, amik ugyebár nem voltak problémamentesek az Snapdragon 810 esetében. Ez persze még nem hivatalos, de azt már tudjuk, hogy milyen újdonságokat nyújt grafikai, illetve képalkotási téren a chipgyártó következő nagyágyúja.

Adreno-530-GPU-details

Kezdjük is mindjárt az Adreno 530-cal, ami a Snapdragon 810-ben lévő Adreno 430-at váltja. Az új GPU a gyártó szerint 40%-kal nagyobb teljesítményt nyújt majd az elődjénél, a fogyasztás pedig 40%-kal csökken, amik részben az új – 14 vagy 16 nm-es – gyártástechnológiának köszönhetők. Az egység támogatja az OpenGL ES 3.1-et, az AEP-et (Android Extension Pack) és az új Vulkan API-t is. A HDMI 2.0-nak köszönhetően akár 60 fps-es 4K videókat is lejátszhatunk egy külső megjelenítőn, sőt, vezeték nélküli képtovábbításra is lehetőség lesz ugyanebben a felbontásban 30 fps-sel.

Qualcomm-Spectra-ISP

A Spectra ISP (Image Signal Processor) is tartogat néhány érdekességek, fejlődött például a többkamerás rendszerek támogatása. Az új képfeldolgozó akár három kamerát is tud egyszerre működtetni, ami sok érdekes funkciót és effektet tesz lehetővé. Fejlődött még a hibrid autofókusz támogatása, ami még gyorsabb és még pontosabb fókuszálást ígér, de egy dupla hátlapi kamerás mobillal akár minőségromlás nélküli zoom is megvalósítható lesz. A Spectra maximum 25 megapixeles felbontású képek rögzítését támogatja.

Egyértelmű tehát, hogy egy nagyon komoly chipsetet ismerhetünk majd meg a Snapdragon 820 személyében, az viszont sajnos szinte biztosra vehető, hogy 2016 előtt nem jelenik meg ezzel szerelt készülék.

forrás: Qualcomm

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

A Napidroid.hu alapítója.

NapiDroid