Hivatalos a Sony Xperia Z4

0

A korábbi pletykáknak megfelelően a Sony a mai napon hivatalosan is bejelentette az Xperia Z4-et. Mindez csendben történt, nem volt nagy felhajtás, csak közzétettek egy sajtóközleményt az új csúcsmobilról a gyártó japán oldalán.

Aki nagy újítás várt, az csalódni fog, hiszen a változás nagyjából olyan mértékű, mint a tavalyi Z3 esetében volt. Kicsit vékonyabb, kicsit erősebb és kicsit jobb lett az új csúcsmobil. Persze ami jó, azon nem is kell sokat változtatni. Na de nézzük a részleteket.

Sony-Xperia-Z4-hivatalos-6

Az Xperia Z4 egy 5.2 colos, full HD felbontású kijelző kapott, hasonlóan az elődeihez, a hardver szerepét viszont már az új, 8 magos, 64 bites Snapdragon 810 tölti be. Ehhez 3 GB RAM és 32 GB-os belső tárhely társul, ez utóbbi ráadásul akár egy 128 GB-os memóriakártyával bővíthető.

Sony-Xperia-Z4-hivatalos-1

A hátlapon egy 20.7 megapixeles, az előlapon pedig egy 5 megapixeles, széles látószögű kamera teljesít szolgálatot. Valószínűleg új fejlesztésű szenzorokról van szó, de egyelőre nem derültek ki a részletek. Annyit tudni még, hogy lesz egy “kaja mód” (eredetileg “cooking mode”), ami kifejezetten ételfotózáshoz használható. Erre azért nagy szükségünk volt. :)

Sony-Xperia-Z4-hivatalos-kaja

A Sony Xperia Z4 az elődjével megegyező por- és vízállóságot kapott (IP68), a microUSB port zárósapkája viszont eltűnt, ami mindenképpen jó hír. Szintén örvendetes, hogy az újdonság mindössze 6.9 mm vékony és csak 144 grammot nyom, azaz 0.4 mm-rel karcsúbb és 8 grammal könnyebb, mint a Z3. Ennek azonban ára is van, a 3100 mAh-s akksit egy 2930 mAh-s váltja, bár ez nem feltétlenül jelent gyengébb üzemidőt.

A hátlap továbbra is üveg borítással bír, a keret pedig fémből van, ám ez fényesebb lesz, mint az előd esetében.

Sony-Xperia-Z4-szinek

A Z4 fekete, fehér, bronz és tengerzöld színekben lesz elérhető, és gyárilag Android 5.0 fut majd rajta. A most bejelentett modellt állítólag csak Japánban dobja piacra a gyártó, és májusban leplezik majd le azt a készüléket, amit nemzetközi értékesítésre szánnak (a különbség valószínűleg minimális lesz). Az ár és a megjelenés pontos ideje még nem ismert.

Sony

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

A Napidroid.hu alapítója.

NapiDroid