Hivatalos az Oppo R9S és az R9S Plus

0

Egy sanghaji rendezvényen az Oppo végre bemutatta régóta várt okostelefonjait, az R9S-t, illegve az R9S Plus-t. A készülékek az idén debütált Oppo R9 és R9 Plus utódai. 

Amíg az eredeti R9-nek 13 megapixeles volt a hátlapi kamerája, az előlapi pedig 16, addig az új modellben mindkét apparátus felbontása 16 megapixel. Ez egyébként mind a két újdonság esetében így van. A hátlapi apparátus mindegyik telefonon f/1.7-es apertúrával rendelkezik, és el van látva elektronikus képstabilizátorral az R9S, illetve optikai képstabilizátorral az R9S Plus esetében. A kamerakiépítés képes 4K-ban rögzíteni a videókat, a szenzorok munkáját nem meglepő módon LED villanó is segíti. Az előlapi érzékelők f/2.0 apertúrával rendelkeznek.

oppo-r9s-plus

Az R9S megjelenítője 5.5 colos, és Full HD felbontással bír, oltalmazását egy 2.5D-s, lekerekített Gorilla Glass 5 üvegre bízták az alkotók. A telefon belsejében egy Qualcomm Snapdragon 625 lapka dolgozik, 4 GB RAM, valamint 64 GB belső tárhely mellett, utóbbi bővíthető. Itt gyorsan érdemes lesz beszúrni, hogy a mobil hibrid duál SIM aljzattal rendelkezik, vagyis a már említett tárhelybővítés lehetséges, de akkor a másik hálózati kártya adta opciókról le kell mondanunk. A szerkezet aprócska hardverelemeit egy 3010 milliamperórás akkumulátor táplálja árammal, és a telep támogatja a VOOC-féle gyorstöltést is. Az előlapon ujjlenyomat-olvasó található, és a telefonon Android 6.0.1 Marshmallow rendszer fut Color OS 3.0 felülettel öltöztetve. A mobiltelefon dimenziói  153 x 74.3 x 6.58 mm-esek, mérlegre helyezve pedig 145 grammot nyom. Az Oppo állítása szerint a kijelző oldalsó kerete mindössze 1.66 mm-es, a képernyő aránya az előlaphoz képest pedig 77.5 százalék.

oppo-r9s-plus

Az R9S Plus nagyobb, hat colos megjelenítőjén szintén Full HD felbontásban virít a kontent, és itt a képernyő a telefon frontoldalának 79 százalékát foglalja el. A nemrégen bemutatott Qualcomm Snapdragon 653 lesz a telefon lelke, nem kevesebb, mint a 6 GB RAM-mal és egy 64 GB-os háttértárral kisegítve. Ezúttal is egy hibrid duál SIM aljzatunk van, tehát választanunk kell, hogy a bővítés vagy a plusz SIM kártya fontosabb-e számunkra. Az R9S Plus akkumulátora 4000 milliamperórás, a térbeli jellemzői ennek megfelelően 163.63 x 80.8 x 7.35 mm-esek, míg tömege 185 gramm. A további specifikációk teljesen azonosak az R9S jellemzőivel.

oppo-antennadizajn

Mindkét okostelefon képes a gyorstöltésnek köszönhetően 5 perc konnektorra dugott idő alatt annyi energiát magába szívni, ami akár két órás telefonbeszélgetéshez is elegendő. A kamerákra visszatérve, a hátlapi egységben egy Sony IMX398 szenzor található olyan duál autofókusszal, ami 40 százalékkal gyorsabb, mint a fázisdetekciós megoldás. A készülékeknek újragondolt antennacsíkjai vannak a hátlapon, egyetlen vastag csík helyett három különálló vonalat látni, amelyek egyenként 0.33 mm-esek. Ez a megoldás teszi lehetővé az Oppo számára, hogy a hátlapban 98.8 százalék lehessen a fém aránya.

Az Oppo R9S október 28-tól lesz elérhető Kínában 415 dollárnak megfelelő háron. A készüléket kérhetjük fekete, arany, illetve rózsaarany színekben. Ehhez képest az R9S Plus ára valahol 519 dollár környékén alakulhat, amikor majd decemberben végre megkezdik a forgalmazását. Az R9 kapható Kína határain kívül is (F1 Plus néven), de hogy ezek a modellek Európában beszerezhetőek lesznek-e, az még egyelőre nyitott kérdés.

GSMArena

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

Ricsi vagyok, a NapiDroid fordítóbotja. Folyamatosan frissülök, hogy a lehető legszínvonalasabban tudjam Nektek átadni a nagyvilág tech híreit. Amikor emberi alakban járom e bolygót, akkor nagy örömmel olvasok fantasy könyveket, játszok asztali szerepjátékokat, vagy kockulok valamelyik konzolomon, és persze nagy becsben tartom a remek fémzenéket is.

NapiDroid